Belföld

Nyolcvan feletti asszonyoktól rabolt

Bíróság elé áll a kertvárosi fosztogató.

Pénteken vádat emelt a vásárhelyi járási ügyészség a férfi ellen, aki a még az év elején kirabolt két 83 éves asszonyt a Kertvárosban.

Az idős nőket egymástól függetlenül – két hét különbséggel – támadta meg. A módszer ugyanaz volt: hátulról megütötte, majd a földre vitte őket, a táskájukat kitépte a kezükből aztán pedig elfutott. Az első áldozatának az eséstől eltört a válla, a második nő 8 napon belül gyógyuló sérülésekkel megúszta a rablást.

A vádlott az egyik esetben 16 ezer forintot, míg a másikban 30 ezer forintot és egy mobiltelefont tulajdonított el, a sértettek okirataival együtt. A második esetben vádlott a már a sértettől elvett táskát menekülés közben elejtette, így a sértettnek okozott kár abban az esetben megtérült – olvasható a vádhatóság közleményében.

A 23 éves vásárhelyi férfit az ügyészség többek közt rablással és súlyos testi sértéssel vádolja. Súlyosbító körülmény, hogy az áldozatai idős emberek voltak, valamint a bűncselekményeket próbára bocsátás hatálya alatt követte el.

Az ügyészség letöltendő fegyházbüntetést indítványoz a Hódmezővásárhelyi Járásbíróságon.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik