Belföld

Borzalmas baleset Vásárhelynél

Kamion és személyautó ütközött Hódmezővásárhely határában a 45-ös főúton, egy ember meghalt.

Ma hajnalban éjfél és hajnali 1 óra között egy lengyel Scania nyerges vontató haladt Hódmezővásárhely irányából Szentes felé a 45-ös számú főúton, amikor – eddig ismeretlen okokból –frontálisan ütközött a vele szemben közlekedő fekete VW Sharan típusú személyautóval. A baleset a lovas panzió bekötő útjától pár száz méterre történt, nem messze attól a helytől, ahol áprilisban szintén súlyos baleset közben egy BMW kettészakadt.

A balesetben egy, a személyautóban utazó 20 éves szentesi férfi a helyszínen életét vesztette, két másik személy súlyos sérüléseket szenvedett. Az érintett szakaszon a műszaki mentés és a baleseti helyszínelés idejére teljes útlezárás van érvényben. Ez még reggel fél 8-kor is tartott, a kamionból egy másikra rakták át a szállítmányt, a felismerhetetlenségig összetört VW-t trélerre tették.

A rendőrség a Szentes irányába haladókat Hódmezővásárhely belterületén a Jókai és a Szántó – Kovács János utca kereszteződésénél tereli el Mindszent irányába. A Szentes felől érkezőket a 45-ös számú főútról a 4523-as útra terelik Mártély irányába. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Frissítve

A rendőrség tájékoztatása szerint, a kamionos meg akart fordulni az úton, ezért tolatni kezdett, amikor a Szentes felől érkező Volkswagen hátulról belerohant. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a baleset körülményeit büntetőeljárás keretei között vizsgálja. A teherautó sofőrjét őrizetbe vették, egyúttal kezdeményezték az előzetes letartóztatását.

Fél kilenckor megszűnt az útzár az érintett szakaszon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik