Belföld

Rogán: adósok százezrei indíthatnának pereket

Az őszi parlamenti ülésszak kezdetéig elkészül az a törvényjavaslat, amelynek alapelve: minden visszajár a devizahiteleseknek, amelyet a bankok a Kúria jogegységi határozata értelmében tisztességtelenül vettek el – közölte a Fidesz frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Rogán Antal szerint a Kúria egyértelműen kimondta, hogy a bankok tisztességtelen módszerekkel vették el a pénzt az emberektől, és felhatalmazta a kormányt és az Országgyűlést, hogy a tisztességtelenül megkárosított adósoknak igazságot szolgáltasson. Adósok százezrei indíthatnának pereket – folytatta -, a pénz visszaszerzése azonban most már nem az ügyvédek dolga, hanem az Országgyűlésé – jelentette ki.

Közölte azt is: mivel egyértelműen kiderült az elmúlt évek során, hogy a devizahitel hibás termék, ugyanebben a törvényben rendelkezni kell a devizahitelek végleges kivezetéséről is. Hangsúlyozta: csak olyan megoldást tartanak elképzelhetőnek, amely azoknak a devizahiteleseknek is végleges megoldást jelent, akik éltek valamilyen segítséggel és jelenleg is fizetik a hitelüket, vagyis annak a 180 ezer embernek is, akik beléptek az árfolyamgátba.

Igazságot szolgáltatna

Kitért arra is: mindhárom érintett kérdésben arra mutatott rá a Kúria, hogy tisztességtelenül járhattak el, sok esetben pedig egyértelműen tisztességtelenül jártak el az emberekkel szemben a bankok. Úgy fogalmazott: nem egyenkénti perekkel kell eldönteni, hogy kinek mondtak valamit az árfolyamkockázatról a bankban; kinek az esetében adtak egyértelmű tájékoztatást arról, hogy a kamatperiódus megváltoztatása egyoldalú kamatemelés; az árfolyamrés esetében pedig a tisztességtelenség egyértelmű.

Nem elég kimondani, hogy a középárfolyamot kell alkalmazni, “ezt 2010 óta elértük”, minden olyan ügyben, ahol egyértelműen megkárosították az ügyfelet, igazságot kell szolgáltatni – közölte. Mint mondta, a javaslatot legkésőbb az ősszel nyújtják be a Háznak, a végső szót a Fidesz őszi kihelyezett frakcióülése mondja majd ki az előterjesztésről.

A Kúria hétfőn jogegységi határozatban kimondta: a devizahiteleknél alkalmazott árfolyamrés tisztességtelen; az árfolyamkockázat tisztességessége akkor vizsgálható, ha a pénzintézet nem megfelelő tájékoztatása miatt az átlagos fogyasztó számára a szerződés erre vonatkozó része nem érthető; az egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége nagyon szigorú feltételekhez kötött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik