Belföld

Megvan, kit indít a Fidesz Rogán helyett

Benke Ágnes
Benke Ágnes

szerkesztő. 2014. 06. 13. 19:37

A párt közleménye szerint pénteken tartotta polgármesterjelölt-állító közgyűlését a Fidesz-KDNP V. kerületi szervezete. Miután Puskás András alpolgármester nem kívánt indulni, a csoport egyhangúlag Szentgyörgyvölgyi Péter jelöltségét támogatta. Szentgyörgyvölgyi Péter a közgyűlésen elmondta, megtiszteltetés és öröm számára, hogy a Fidesz belvárosi szervezete bizalmat szavazott neki – írta közleményében a Fidesz-KDNP V. kerületi szervezete.

Puskás András az MTI-nek úgy nyilatkozott: megtisztelő volt nyolc éven keresztül alpolgármesterként dolgozni a belvárosban. A polgármesterjelöltséget nem vállalhatta el, mert Szijjártó Péter külügyminiszter-helyettestől kapott egy másik, ugyancsak megtisztelő felkérést. Erről Puskás András egyelőre annyit mondott, a következő négy évben a külgazdaság újjászervezésén, megerősítésén dolgozik majd vezető pozícióban a kormányzatban. Ez a két tisztség összeférhetetlen – fűzte hozzá. Puskás András ugyanakkor elmondta: amennyire új pozíciójában a jogszabályok lehetővé teszik, a továbbiakban is szeretne az V. kerületi közéletben tevékenykedni.

A belvárosi Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjéről Puskás András elmondta: Rogán Antal jelenlegi polgármester és ő is Szentgyörgyvölgyi Pétert jelölte a polgármesteri posztra. “Teljes az egység az V. kerületi Fidesz-szervezetben” – mondta Puskás András.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.