Belföld

L. Simonnak be kellett fognia lánya fülét a moziban

Senkit nem érhetett meglepetésként a reklámadó – mondta a jogszabályt előterjesztő L. Simon László a törvény elfogadása utáni sajtótájékoztatóján. Szerinte a politikai újságírást nem, csak a kereskedelmi média reklámbevételeit érinti az adó.

Arra a felvetésre, hogy az ellenzéki szereplők szerint a reklámadó célja a TV2 helyzetbe hozása az RTL-lel szemben. L. Simon azt mondta, hogy a csatornát sok mindennek nevezné, de kormányközeli médiumnak semmiképp nem. „Ha a törvény hatására újságírók kerülnek utcára, akkor erre a kérdésre térjünk vissza” – válaszolt az esetleges elbocsátásokat firtató kérdésre.

Az RTL Klub riportere arról kérdezte a politikust, hogy testvére azzal vádolja, nehéz helyzetbe hozta őt egy öröklési üggyel kapcsolatban. Erre egyáltalán nem kívánt válaszolni. Egy másik kérdésre azt mondta, hogy nem kizárt, hogy ebben a ciklusban még hozzá fognak nyúlni „sajtóetikai” kérdésekhez, és megszüntetnek médiaszabályozási kiskapukat. Példaként a magyar zenei arányt és a bulvárhírek arányát említette a hírműsorokban. Szerinte vissza kell térni a reklámhangerő kérdésére is, mert a hétvégén, amikor moziban volt gyermekeivel, olyan hangos volt a reklám, hogy be kellett fognia nyolcéves lánya fülét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik