Belföld

Ötszázan a közfoglalkoztatásban

A mezőgazdaságban, a város közterein, valamint a különböző önkormányzati intézményeknél kaptak munkát.

Az idén futó közmunkaprogramok eddigi eredményeit értékelték a napokban a vásárhelyi önkormányzat illetékesei. Március eleje óta közel 500 ember kapott munkát. Van aki a mezőgazdaságban, mások a város közterein, megint mások önkormányzati intézményeknél dolgoznak.

Az elmúlt években a kormány segítségével döntő fontosságú lépéseket tudtunk tenni a munkanélküliség csökkentésére. Segély helyett munkát, és ezáltal szerény, de biztos és tisztességes megélhetést tudtunk adni a munkaképes, de keresettel nem rendelkező polgároknak – mondta el Almási István polgármester a vásárhelyi közfoglalkoztatási programokkal kapcsolatban.

Március 4-én indult a bővített mezőgazdasági program. Ennek keretében krumplit, vöröshagymát, valamint valamint virágokat termesztenek a vásárhelyi önkormányzathoz tartozó földeken.

Május elseje óta, egy új projekt részeként 36 közmunkás utcabútorokat gyárt a város közterei számára, de szintén a tavasz elején indult a városi erdőtelepítési program is 90 fővel.

Májusban kezdődött az úgynevezett hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás is. A program keretében az önkormányzatnál, illetve annak különböző intézményeiben összesen 167 vásárhelyinek adnak munkát napi hat illetve nyolc órában. Ők elsősorban a parkok, terek, utcák tisztántartásáért, karbantartásáért valamint más, településüzemeltetési feladatokért felelősek. A szeptemberig tartó közmunkaprojekt teljes bérköltsége több mint 64 millió forint. Ennek a 75 százalékát az állam állja (az előbbi programokat teljes egészében a közzponti költségvetésből finanszírozzák).

Júniusban egy újabb, 179 fős program indul, így a közmunkások száma a nyárra 493 főre emelkedik.

A Munkaügyi Kirendeltséggel közösen felkerestük az álláskeresőket annak érdekében, hogy felmérjük, hányan szeretnének az év második felében a közfoglalkoztatásban részt venni. A határidőig 794-en jelezték, hogy szívesen dolgoznának. A Belügyminisztérium felé jeleztük ezt az igényt, és bízunk benne, hogy minden dolgozni akaró polgártársunknak tudunk az év második felében munkalehetőséget biztosítani – foglalta össze a város ezzel kapcsolatos, jövőbeni teendőit a polgármester.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik