Belföld

Szigetvári: balfaszok voltunk

Bajnai Gordon nem kíván napi szinten részt venni a párt irányításában, a gyenge baloldali választási szereplés pedig annak köszönhető, hogy Mesterházy csőbe húzta őket - mondta az Indexnek Szigetvári Viktor, az Együtt-PM stratégája.

Segítsen Szigetvári Viktoréknak! Mit kéne máshogy csinálniuk, és hogyan?

Karácsony Gergely jó főpolgármesterjelölt lenne – mondta az Indexnek Szigetvári, de hozzátette, hogy önkormányzati jelöltállítási ügyekről nem fognak nyilvánosan beszélni. Bajnai Gordon viszont biztosan nem vesz részt a küzdelemben, háttérbe vonul, jelenleg pedig az új vezetési hierarchia kialakításában segít, hogy ne álljon elő vezetési válság.

Bajnairól Szigetvári úgy véli, hogy a magyar elit körében ő volt a legalkalmasabb arra, hogy legyőzze Orbánt a 2014-es választáson, de egész stratégiájuk átgondolatlan volt. „Ebben komoly felelősségem volt” – ismerte el. A rendszerváltás utáni mély válságra nem tudtak kormányzóképes választ adni, de úgy véli, hogy más pártok még csak meg sem próbálkoztak ezzel.

Szerinte ott bicsaklottak meg terveik, hogy az LMP-t nem sikerült bevonni az összefogásba, benyelték az MSZP katasztrofális hatalmi stratégiáját és később már nem találtak kiutat. Ha az Együtt-PM akarata érvényesülhetett volna, Szigetvári szerint több szavazója lehetne a baloldalnak. „Balfaszok voltunk, nem sikerült, mert belehúzott az Attila egy ügyes, de végül az MSZP-t is tönkretevő hatalmi játékba” – fogalmazott.

Szigetvári elmondta, hogy benne is felmerült, hogy „Orbán itt huszonhatezer évig fog a centrális erőtérben kormányozni”, de ad még magának egy esélyt, hogy ez ellen tegyen. Erős, karizmatikus vezetés mellett modern szociáldemokrata irányvonalat szeretne megvalósítani. „Nekem az nem válasz, hogy akkor cigányozzunk kicsit és népszerűbbek leszünk, és az sem válasz, hogy találjunk ki valami okosabb hazugságot a népnek” – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik