Belföld

Kiborult Bajnai a szupertitkos találkozó miatt

A volt miniszterelnök a Magyar Nemzet szerdai cikkén fakadt ki: szerinte  egy szó sem igaz a leírtakból. Helyreigazítást kér, és perrel fenyeget.

Bajnai Gordon szerdai blogbejegyzésében azt írja, hogy a Magyar Nemzet már megint hazudik a Bilderberggel és vele kapcsolatban. „Szinte megszokhattuk ezt már tőlük, nyilván agyukra ment a sok összeesküvés-elmélet. A mai cikkükből semmi sem igaz. Magyarország nem szerepelt a konferencia témái között. Nem érveltem a kormány gyengítése vagy a befektetők elriasztása mellett, és nem neveztem Gyurcsány Ferencet bohócnak – fogalmazott az Együtt-PM vezetője.

Hozzátette, hogy eddig próbálta viccesen felfogni ezt a támadást, de most komolyan veszi az ügyet, és helyreigazítást kér a laptól, emellett beperel mindenkit, aki továbbra is hazugságokat terjeszt vele kapcsolatban. Mint írja legyen szó “Simicska Lajos bértollnokáról, vagy a Fidesz valamelyik szóvivőjéről”.

 

Dr. Karas Mónika fellélegezhet

Hiszen az NMHH elnökeként immár nem ő védi majd az MNO-t, ha a bíróságra kerül az ügy. Karas rátermett ügyvédként számtalan perben védte a Magyar Nemzetet, és jó sokat el is vesztett közülük. Munkájának jutalma lett, hogy 2013-ban 9, azaz kilenc évre (az ilyen, választási ciklusokon átívelő kinevezéseket is a bírálták Magyarországgal kapcsolatban Nyugatról) a Nemzeti Médiahatóság elnökének nevezte ki a kormány.

Tekintse meg jól a visszafogott webes galériában az elnök asszonyt minél többször!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik