Belföld

Nehéz dolgunk lesz a hétvégén

Nagy a programkínálat szombatra a környéken. Mutatjuk.

5 település 6 programját gyűjtöttük össze, csak hogy nehezebb legyen dönteni – igen, most gonosz kis manók vagyunk, mert mindegyik remeknek tűnik.

Szeged

Szerdán indul a Deja Vu fesztivál és egészen vasárnapig kínál zenei csemegéket, koncerteket. Talána szombat lesz az egyik legjobb nap – részleteket itt írtunk.

Földeák

3 napos falunapi rendezvénysorozat kezdődik a faluban. A Rózsalagzi mellett kiemelkedik többek között Oszvald Marika fellépése – itt mutattuk a részleteket.

Hódmezővásárhely I.

A szokásos és népszerű városrészi napok minden velejáróját kínálja az Újváros nap a Széchenyi téren reggeltől estig. Idén Tóth Vera lesz a sztárvendég. Itt írtunk a részletekről.

Hódmezővásárhely II.


Családi napot tartanak a Szent István téren is sportbemutatókkal, kerékpáros programokkal, életmód tanácsadással és fitnesz bemutatókkal ahol a házigazda Anita Fitness mellett maga Katus Attila is közreműködik. A családi nap 10 és 14 óra között kerül megrendezésre.

Mindszent


A mindszenti part hatodik alkalommal ad otthont a Magyarock Fesztiválnak. A fő program a veteránjármű találkozó mellett családi programok, versenyek, koncertek, színpadi műsorok is lesznek.

Szegvár

A legtöbb sztárt felvonultató esemény Szegváron lesz. 14 órakor kezdődik a Méhecske Fesztivál. A kirakodóvásár, gyermekműsorok és családi játékok mellett lesz kötélugró és fit-kid bemutató este pedig retro diszkó. 3 sztárfellépőt is hívtak a napra.

20 óra – Dér Heni

21 óra – Szekeres Adrien

22 óra – Bon Bon

Ajánlott videó

Olvasói sztorik