Belföld

Tóbiást javasolja az MSZP elnökének Botka László

Pártelnök nem, de választmányi elnök szívesen lenne a Magyar Szocialista Párt júliusi tisztújítása után - mondta Botka László a 168 órának adott interjúban.

Az interjú előzeteséből kiderül, hogy különválasztanák a pártelnök és a választmányi elnök szerepét – előbbi a párt építéséért, utóbbi “a 2018 utáni, demokratikus Magyarország” megtervezéséért lenne felelős. Ehhez szerinte a szocialistáknak meg kell állapodniuk egy megerősített, politikaformáló választmányi elnöki pozíció megteremtéséről. A pártelnöki posztra Tóbiás Józsefet tartja alkalmasabbnak.

A múlt héten lemondott a párt addigi elnöke, Mesterházy Attila, ezért van szükség előrehozott tisztújításra. Botka elmondta, hogy olvasott olyan cikkeket, amelyek szerint az MSZP liberális és baloldali része csapott össze, de ő maga nem lát ilyen törésvonalat. Szerinte két éven belül szoros egységnek kell kialakulnia a baloldali ellenzéki pártok közt – úgy véli, hogy “tudomásul kell venni, hogy Gyurcsány, Bajnai és az MSZP egyetlen táborba tartozik”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik