Belföld

Rogán beszólt Bajnainak

A Fidesz minden magyar politikustól azt kéri, hogy mindig Magyarország érdekeit képviselje, külföldön is, ha pedig valaki nem így tesz, az elfogadhatatlan - mondta Rogán Antal, a kormánypárt frakcióvezetője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

A politikust azzal kapcsolatban kérdezték, hogy – mint arról az Origo hírportál beszámolt – az Együtt-PM szövetséget vezető Bajnai Gordon is részt vesz a hétvégén a Dániába összehívott Bilderberg-találkozón.

Rogán Antal hangsúlyozta: a Fidesz azt kéri minden magyar politikustól, hogy az országon kívül Magyarország érdekeit egyetemlegesen képviseljék, politikai megosztottság nélkül. Ha valaki nem ezt teszi, hanem mások érdekeit képviseli, az elfogadhatatlan, azt a Fidesz a leghatározottabban elutasítja – közölte.

“Sóhivatal vagy gittegylet”

A sajtótájékoztatón részt vevő Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke a Bilderberg-csoportról úgy fogalmazott: ha egy szervezet azt állítja magáról, hogy a világ legbefolyásosabb pozíciót betöltő embereit gyűjti össze egy konferenciára, és ebben a kiválasztási rendszerben Magyarországról Bajnai Gordon jut az eszébe, akkor “ez egy sóhivatal vagy egy gittegylet”.

A Bilderberg-csoport egy befolyásos emberekből – politikusokból, pénzügyi szakemberekből, bankárokból – álló zártkörű társaság, amelynek összejöveteleiről soha nem közölnek részleteket.

A Fidesz pénteki tájékoztatóján szóba került, hogy Mesterházy Attila lemondott az MSZP elnöki és frakcióvezetői posztjáról is. Kósa Lajos ezzel kapcsolatban úgy értékelt: két katasztrofális választási vereség után felettébb természetesnek tűnik, hogy a politikus lemondott, “ha úgy tetszik, Mesterházy Attila politikusi erényekről tett tanúbizonyságot”.

Rogán Antal ezt azzal egészítette ki, hogy szerinte a két volt miniszterelnök, Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc is levonhatná a tanulságot, mert az április 6-i országgyűlési választáson az ő személyükről is egyértelmű döntést hoztak a választók.

Az MSZP új elnökének választásáról szólva azt mondta, “érdeklődve várjuk, hogy az állandósuló castingokról mikor fog hosszabb videoanyagokat is közölni a baloldal”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik