Belföld

Meccs közben írja át a szabályokat a Fidesz

Rogán Antal és Kósa Lajos pénteken jelentette be: a főpolgármester mellett a 23 kerületi polgármester és 9 kompenzációs listán bejutott képviselő ülne a Fővárosi Közgyűlésben. Ezzel Budapesten megszűnne a pártlistákra való szavazási lehetőség, és vele együtt a fővárosiak közvetlen képviselete is.

Ezzel az „öszvérmegoldással” a Political Capital szerint alighanem alaptörvény-ellenes helyzet áll elő. A Fővárosi Közgyűlés ugyanis önálló népképviseleti szerv, amelynek tagjai a választópolgárok szavazatai alapján kell, hogy elnyerjék mandátumukat. A bejelentett új rendszer azonban legfeljebb közvetett választást eredményez: a (kisebb részt vesztes, nagyobb részt győztes) polgármesterjelöltekre leadott szavazataink eredményeznék a fővárosi mandátumokat is.

Alkotmányellenes helyzetet szülhetnek emellett a kerületek lélekszáma közötti óriási különbségek. Az I. kerületben például 20 949-en szerepeltek vasárnap a névjegyzékben, míg a XIV-ben 92 806-an. Az Alkotmánybíróság számos határozatában kimondta már, hogy sérti a választójog egyenlőségét, ha a kétszeres mértéket meghaladó aránytalanság  keletkezik a választókerületek lélekszámában

Budapest más

Bár ebben az esetben nem választókerületekről van szó, tartalmilag a probléma ugyanaz: egy népképviseleti szerv tagjainak megválasztásánál érvényesülnie kell a választójog egyenlőségének – írja az elemző cég. Felmerülhet, hogy a 23 megyei jogú város lakosai sem szavazhatnak pártlistákra, miért ne lehetne ugyanezt a rendszert a fővárosban is bevezetni?

Azért nem, mert ahogy nevükben is szerepel, a megyei jogú városok minden jogkörrel rendelkeznek, amellyel a megyei közgyűlések. A fővárosi kerületekre ez azonban nem áll. Bizonyos jogkörök még mindig a Fővárosnál vannak, márpedig ha ez így van, csak közvetlenül választott képviselők élhetnek velük.

Miért jó a Fidesznek?

A fővárosban 23 kerület több mint felében, 12 helyen kell polgármesterjelölt ahhoz, hogy adott párt kompenzációs listát állíthasson. Ha a balközép oldalon csak két formáció küzdene egymással, leoszthatnák egymás között a 23 kerületet, ám az EP-választás világossá tette, hogy már nincs egyetlen nagy szereplő, amelyhez a két kisebbnek kell igazodnia. Ehelyett három, többé-kevésbé egyenrangú fél kezdhetné meg a felkészülést. Mindannyiuk számára kiemelten fontos lett volna az önálló megmérettetés a fővárosban, erre azonban a listás szavazás megszüntetésével nem lesz lehetőségük.

Az igazán nagy kellemetlenséget viszont az okozza, hogy a javaslat szerint csak nagyon nehézkesen lehet mindhármuknak önálló kompenzációs listája. Itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, amely nyilvánvalóvá teszi, hogy a Fidesz az EP-választás eredményéhez igazította – vélhetően már jó ideje a fiókban lapuló – koncepcióját.

Mit tehet az ellenzék?

Az ellenzék előtt álló egyik lehetőség, hogy közös polgármesterjelöltet állítanak mind a 23 kerületben. Ezzel viszont épp az EP-választással megnyílt lehetőségük veszne el, történetesen a baloldal átformálása azáltal, hogy önálló politikai erőként igyekeznek felépíteni magukat. A Fidesz számára ideális felállás, ha az országgyűlési választáshoz hasonlóan egy táborba terelheti ezeket a pártokat, eltántorítva a választástól számos olyan szavazót, aki számára a pártok és jelöltjeik bármelyike elrettentő erővel bír.

Ha fenti megállapodás elmarad, és mindenki járja a maga útját, azzal a Fidesz szinte biztosan elviheti akár az összes kerületet, és ezzel a Fővárosi Közgyűlésbe is szinte kizárólag fideszesek kerülnek. Az idáig elvezető, az ellenzéki pártok közötti veszekedésekkel terhelt út szintén kedvező a Fidesz számára.

Harmadik lehetőség, ha felosztják egymás között a kerületeket, ami nem lehetetlen, de nagy áldozattal jár. Ez esetben hét kerületről le kell mondaniuk, ezekben mind a hárman polgármesterjelöltet állítanak. A fennmaradó 16 kerületben pedig 5-5-6 arányban jelölhetnek polgármestert. Így mind a három formációnak megvan a 12 polgármester-jelöltje, de 7 kerületben az elvi esélyét és elveszítik a győzelemnek. Ha sikerülne is ezt a megállapodást tető alá hozni, az elnyúló egyeztetések során a felek továbbra is egymással, és nem a Fidesszel lesznek elfoglalva.

Olvasói sztorik