Belföld

Schiffer gratulált Mesterházy lemondásához

Az LMP társelnöke respektálja a MSZP-s kollégája lemondását, az Együtt–PM nem kommentál, de azért szerintük új helyzet állt elő az ellenzéki oldalon. A Fidesz szerint ez kevés.

Mesterházy Attila lemondott mindenről. Távozik pártelnökként és frakcióvezetőként is, ez az MSZP első reakciója a csúfos EP-kudarc után. De nem biztos, hogy az utolsó, szombaton összeül a választmány és döntenek a teljes elnökség sorsáról, akik szintén felajánlották a lemondásukat.

Riszpekt van

Schiffer András nem hagyta szó nélkül a dolgot, a Facebook-oldalán először csak annyit írt, hogy Riszpekt, Mesterházy Attila, majd az MTI-hez eljuttatta a bővebb változatot is a párt.

Schiffer András szerint nyilvánvaló, hogy az április 6-i, majd a május 25-i választási eredmények után a politikai kultúra bevett szabályai szerint Mesterházy Attila lemondása „legalábbis a levegőben lógott”. Schiffer András egyúttal elismerését fejezte ki, mert szerinte Mesterházy Attilának az MSZP frakcióvezetői posztjáról nem kellett volna lemondania. Korrekt politikai ellenfélnek nevezte Mesterházy Attilát, akivel korrekt módon együtt tudott működni, és akinek ezért köszönetet mondott.

Kép: MTI / Beliczay László

Túl a válságon

A DK nem kívánja kommentálni más párt belügyeit, de abban érdekelt, hogy az MSZP jusson túl mostani válságán – reagált az MSZP elnök-frakcióvezetőjének, Mesterházy Attilának a lemondására Gréczy Zsolt az MTI-nek. A szóvivő mást nem kívánt hozzáfűzni ehhez.

Új helyzet

Karácsony Gergely, az Együtt-PM politikusa szerint az európai parlamenti választás új helyzetet teremtett az ellenzéki oldalon, ahol minden pártnak át kell gondolnia saját helyzetét és megtartani saját tisztújítását.

Azzal kapcsolatban, hogy az esemény befolyásolja-e az önkormányzati választásokkal kapcsolatos ellenzéki tárgyalásokat, közölte: egyelőre nincs szó tárgyalásokról és erre a közeljövőben sem lehet számítani, az érintett pártok most rendezik soraikat.

Hozzátette: az önkormányzati választásokkal kapcsolatos megállapodásokat helyi testületek kötik meg, az egyeztetések is helyi szinten zajlanak, így kevéssé számít, ki az MSZP országos elnöke.

Ez kevés

A Fidesz szerint Mesterházy Attila után a másik két baloldali vezetőnek, Gyurcsány Ferencnek és Bajnai Gordonnak is távoznia kellene.

„Most már csak a triumvirátus másik két tagjának a távozása várat magára. Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon éppannyira felelős (…) a baloldal katasztrofális vereségéért, mint Mesterházy Attila” – így kommentálta Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója, hogy Mesterházy Attila lemondott MSZP-pártelnöki és frakcióvezetői posztjáról, egyben jelezte, nem kíván újraindulni a szocialista párt elnöki tisztségéért.

A Fidesz politikusa szerint „a baloldalon Gyurcsány Ferenc a valódi főnök”, ő mozgatja a szálakat, „az ő kottájából játszik a baloldal”. Ebből viszont az is következik, hogy a választási vereségért viselt felelősségben is osztoznia kell – mondta Kocsis Máté.

Az MTI pedig időközben Mesterházy Attila életrajzzal és MSZP elnökök – összes írással is szolgált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik