Belföld

Navracsics: „A keleti nyitás nem jelenthet nyugati zárást”

A távozó igazságügyi miniszter a külügyi tárca vezetése után szívesen lenne EU-biztos, Orbánnak pedig nem személyes baja van Jean-Claude Junckerrel, akit az Európai Bizottság elnökének javasoltak.

Navaracsics Tibor a Heti Válasznak adott interjújában elhessegette azt a gondolatot, hogy 2017-től Orbán Viktorból köztársasági elnök legyen egy elnöki rendszerben, ahol Lázár János a kormányfő. „Politikailag persze kivitelezhető a váltás, a kétharmad újra adott, de értelme nem lenne” – mondta Navracsics.

Nem személyes, intézményi vita

Az Európai Néppárt Jean-Claude Junckert ajánlotta a bizottság élére, Orbán Viktor azonban kijelentette, nem támogatja a személyét. Navracsics azonban állítja, e mögött nem kell ideológiát keresni, személyes konfliktus sincs, a kormányfőre az Európai Parlament nyomást próbál gyakorolni ezzel a húzásával, úgy tesznek, mintha az EP jelölhetné a Bizottság elnökét, pedig ez nem így van, az Európai Tanács jelöl, aminek Orbán is a tagja.

A külügyben Navracsics Tibor együtt dolgozhat majd a keleti nyitásban élenjáró Szijjártó Péterrel, a távozó igazságügyi miniszter elmondta: „a keleti nyitás nem jelenthet nyugati zárást”, de a diplomácia átalakulóban van, a magyar cégeknek pedig keleten is teremhet babér. Azonban ő nem kacsingat errefelé. „Oda inkább Szijjártó Péter megy majd” válaszolja arra a kérdésre, hogy ki tenne eleget egy azerbajdzsáni meghívásnak

Navracsics nélkül nyílik a pitypang

Sokszor megírtuk már, de nem lehet elégszer, pünkösdkor jön a Magyar Krónika, amiben tényleg lesz szó a pitypangról. De Navracsics nem ír a lapba, „arra valóban nem volt időm”, nagyon meg kell fontolnia, mire szakít időt. Erre nem jutott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik