Belföld

Váratlan támadás érte Mesterházyt

Benke Ágnes
Benke Ágnes

szerkesztő. 2014. 05. 27. 18:52

Teljesítmény nélkül senki se lehessen vezető az MSZP-ben, a teljesítmény mércéjének pedig a választási eredményeket kell tekinteni. Ezt üzente az MSZP országos vezetésének a párt XIII. kerületi alapszervezete, amely már a csúfos EP-választás előtt kemény hangú állásfoglalásban fogalmazta meg véleményét Mesterházy Attila elnökségéről – írja az Index.

Mesterházy Attila generációváltó fiatalként vette át az MSZP irányítását, de egyáltalán nem tudta megszólítani a fiatalokat – írják az amúgy évek óta szocialista fellegvárnak számító kerület politikusai.

Borszéki Gyula, a XIII. kerületi szervezet elnöke az Indexnek azt mondta: a belső nyilvánosságnak szánták az állásfoglalást, ezért nem tették közzé, a lap azonban idézte a kétoldalas dokumentumot, mely szerint a pártvezetésnek semmilyen mondanivalója sem volt az országgyűlési kampányban, ezért a tennivalók elodázásába menekült, a bukás után pedig önkritikátlanul folytatta a ténykedését. Véleményük szerint amióta Mesterházy az elnök, azóta az elnökhöz való lojalitás és belső alkudozás lett a fő szervezőerő.

Metserházy Attila a vasárnapi európai parlamenti választáson elért eredmény után azt mondta: az MSZP elnöksége felajánlja lemondását a szombati választmányi ülésen.

A pártelnök legutóbb az ATV-ben arra a kérdésre, hogy újra fog indulni az elnöki posztért, ezt válaszolta: “Azt majd eldöntöm. (…) Gondolkodni fogok rajta. (…) Néha folytatni sokkal nehezebb, mint abbahagyni.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.