Az aláírók a Zsidó Világkongresszus (WJC) honlapján közölt levelükben úgy fogalmaztak: az amerikai kongresszus tagjaként, valamint a két ország partnerségének régi támogatójaként aggodalmukat fejezik ki a magyar kormány azon döntése miatt, hogy folytatja a “náci megszállás alatt elszenvedett tragédiákról megemlékező vitatott emlékmű” építését.
Megértik a vágyat
“Magyarország náci megszállása szörnyű időszak volt a magyar történelemben, amely felbecsülhetetlen szenvedést és tragédiát okozott ártatlan emberek millióinak. És miközben voltak olyanok Magyarországon, akik aktívan segítették a nácik által üldözötteket, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a lakosság egy része akkor készségesen vett részt a nácik fellépésében, beleértve a magyar zsidók deportálását” – írták az amerikai törvényhozók.
Emlékeztettek arra, hogy az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeuma, a holokausztkutatás egyik kiemelkedő intézménye szerint 1944 májusának közepén a magyar hatóságok a nácikkal koordinálva kezdték meg a magyar zsidók szisztematikus deportálását. Kevesebb mint nyolc hét alatt csaknem 440 ezer zsidót deportáltak Magyarországról, akiknek többségét Auschwitzban meggyilkolták.
Összességében több mint 500 ezer magyar zsidót öltek meg a náci megszállás alatt – idézték fel.
“Bár megértjük, és nagyra értékeljük azt a vágyat, hogy valamennyi magyar előtt tisztelegjenek, akivel a náci megszállás idején kegyetlenül bántak, egyúttal azt gondoljuk, hogy Magyarország megmaradt zsidó lakosságának részt kell vennie annak meghatározásában, hogy mi a megfelelő módja megemlékezni a magyarországi zsidóknak az ebben az időszakban átélt szenvedéséről. Ők is részesei a magyar történelmi narratívának, és az ő vezetőik véleménye az, hogy a jelenlegi javaslat tisztára mossa azt a tényt, hogy voltak magyarok, aki cinkosok voltak rokonaik módszeres legyilkolásában” – áll a levélben.
A NATO-tagságra is emlékeztettek
Az amerikai törvényhozók szerint mindezt tovább bonyolítja az a tény, hogy a Magyarország jövőre veszi át a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) elnökségét, valamint az, hogy előretört a Jobbik, amelyről “széles körben úgy gondolják”, hogy ideológiája részben “felhasználja az antiszemitizmust”.
Az amerikai szenátorok és képviselők kifejtették, hogy az Európai Unió és a NATO tagjaként Magyarország az Egyesült Államok barátja és kulcsfontosságú szövetségese.
“Nagyra értékeljük a két ország erős és tartós kapcsolatait és partnerségét, ezt szem előtt tartva szorgalmazzuk, hogy vizsgálja felül kormányának jelenlegi tervét, hogy megépítse ezt az emlékművet a magyarországi zsidó közösség kívánsága ellenére” – írták a magyar kormányfőnek az Egyesült Államok kongresszusának tagjai.
“Biztosak vagyunk benne, hogy fel lehet és fel kell építeni” egy olyan emlékművet Magyarország náci megszállása tragédiájának emlékére, amely “kellőképpen tiszteletben tartja az összes magyar állampolgár érzékenységét” – olvasható a levélben. Hozzátették: készen állnak arra, hogy segítsenek megoldást találni, és “ha ezt hosszasabban meg szeretné beszélni velünk, üdvözöljük annak lehetőséget, hogy találkozzunk Önnel vagy megbízottjával”.