Belföld

Ezért törte rommá a Combinót a tanulóvezető

A jegyzőkönyvből kiderülhet, miért hajtott a baknak a jármű, amelyben több millió forintos kár keletkezett.

A baleset után felvett jegyzőkönyv szerint a 45 év körüli vezető azt mondta, hogy váratlanul rosszul lett és ráborult az irányítópanelra – írja a Blikk. A mellette lévő oktató mindent szabályszerűen csinált: azonnal vészfékezni kezdett, ám hogy odaférjen a berendezéshez, félre kellett tolnia alélt társát, ezért már túl későn lassított.

A jármű körülbelül 20 kilométer/órás sebességgel ütközött a Bécsi úti vágányzáró baknak, ami szétroncsolta a villamos orrát, a karosszéria összegyűrődött, a villamosvezető-fülke vezetőállása is összetört. A két villamosvezető megsérült.

Az előzetes becslések szerint több tízmillió forintos kár keletkezett, de a kárfelmérés még nem zárult le

A villamost vezető férfi egyébként más típusú villamoson dolgozott – két év gyakorlat kell a Combino vezetéséhez -, de a balesetkor a Combinón gyakorolt, mivel arra is meg akarta szerezni a vezetői engedélyt – tudta meg a lap. Az eddigi adatok szerint a férfi a gyakorlás során mindent az előírásoknak megfelelően csinált.

Ahogy arról a Hír24 is beszámolt, ha az derül ki, hogy gondatlanságból okozott kárt, akkor a 4 havi bérének megfelelő összeget hajthatják be rajta.

A Blikknek nyilatkozott a tanulóvezető egyik kollégája, aki azt mondta: az éberségjelzőt mindvégig használta, vagyis a folyamatosan felvillanó fényjelzést nyugtázta egészen addig a pillanatig, amíg rosszul nem lett. Hozzátette: azt már most kizárták a szakértők, hogy műszaki hiba okozta volna a balesetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik