Belföld

65 év felett drága lehet csúcsidőben utazni

A Brüsszelnek küldött konvergenciaprogram szerint a szociálpolitikai menetdíj-támogatásokat befagyasztja a kormány – írja a Népszava.

Egy munkaanyag szerint a 65 év felettiek ingyenes utazási lehetősége csak a csúcsidőn kívüli napszakokban maradna meg, de az érintettek vehetnének olyan bérletet, havi 1000-1500 forintért, amellyel bármely napszakban közlekedhetnének – írja a lap. A Nyugdíjasok Országos Képviseletének elnöke nem tud róla, hogy erről a kormány a betegek vagy idősek képviselőivel egyeztetett volna.

A nyugdíjak kétharmada 100 ezer forint alatt van, sokan 50-80 ezer forintból élnek. Nekik az 1000-1500 forintos kiadás is jelentős. Az pedig megoldhatatlan, hogy ha valaki elmúlt 65 éves, akkor az ügyeit késő délután, vagy az esti órákban intézze. Az orvos nem akkor rendel, és a nyugdíjas unokájának a szülei sem este mennek a munkaügyi kirendeltségre állás után érdeklődni – fogalmazott Hegyesiné Orsós Éva, aki szerint őszi, téli időszakban ez biztonsági kérdés is, hiszen az idősek már szürkületkor sem mernek utcára menni.

Azt még csak találgatni lehet, pontosan mit tervez a kormány, de a nemzeti fejlesztési miniszter az MSZP elnökének tavaly azt válaszolta, hogy a kormány „nem kívánja korlátozni a 65 éven felüliek utazási kedvezményeit”. Németh Lászlóné akkor azt mondta, hogy „a kormányváltás óta a közösségi közlekedés tarifái változatlanok”.

A Népszava szerint ez nem igaz, a kedvezmények tavaly májustól módosultak. Azóta az ingyenes utazásért is fizetni kell a 6 éven aluli gyerekeknek és a 65 éven felüli nyugdíjasoknak: ők az amúgy is alig burkolt vasúti tarifaemeléssel felérő gyorsvonati pótjegy megvásárlását havi 1500 forintos bérlettel “válthatják ki”. A Volán-társaságok pedig a MÁV-ot “beelőzve” már 2012 őszén bevezették a “minőségi felárat”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik