Belföld

Spóroltak Simonnak 36 milliót

Nem tárgyalja a Parlament a volt szocialista politikus ügyét, így megmaradhat öt évnyi fizetése.

Nem tárgyalják a képviselők az előző ciklus mentelmi bizottságának jelentését, vagyis nem tárgyalják a Simon-ügyet az Országgyűlésben – írja a Vs.hu. Az előző országgyűlés mentelmi bizottsága egészen március végéig próbálta kideríteni, honnan van Simon Gáborpénze. Mint ahogy arról a Hír24 is beszámolt, a volt MSZP-s politikus 240 millió forintnyi devizát parkoltatott bécsi bankszámláján, de erről elfelejtett beszámolni vagyonnyilatkozatában.

A mentelmi bizottság jelentése március 31-re elkészült, azt el is fogadta a testület. Az alapszabályozás úgy szól, ha a képviselő lemond mandátumáról, nem történik semmi, ha viszont megfosztják attól, vissza kell fizetnie 5 évnyi pénzét. Simon az utolsó percben mondott le mandátumáról, ezzel 36 milliót tarthatott meg. Ezt csak a szóban forgó jelentés plenáris elfogadása csinálhatta volna vissza.

A jelentésre az Országgyűlésnek kell rábólintania, kétharmados többséggel. A Vs.hu a jelenlegi mentelmi bizottsági elnöktől, a KDNP-s Vejkey Imrétől azonban megtudta, a jelentést nem iktatták át az új Országgyűlés tárgysorozatára, így azt nem is tárgyalják.

Vagyis a Simon-ügy nem ügy a Parlamentben.

Simon Gábort március 10-én vették őrizetbe, de a volt szocialista politikust több mint két hónap után kiengedték a börtönből, és házi őrizetbe helyezték.

Az MSZP volt elnökhelyettesét adócsalással, magánokirat-hamisítással, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsítják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik