Belföld

Háromszor riasztották a Gripeneket

Idén már többször is megsértették a repülési szabályokat a magyar légtérben, ezért kellett „bevetni" az vadászgépeket.

Szűcs József, az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ parancsnokának tájékoztatása szerint tavaly csaknem félmillió repülőgép használta a magyar légteret, közülük minden ötvenedik, azaz nagyjából tízezer volt katonai jármű. A NATO integrált légvédelmi rendszerében működő magyar légvédelem az idén nem észlelt légtérsértést, a repülési szabályokat viszont 19 alkalommal is megsértették. Ezek az események elsősorban a kétoldalú rádiókapcsolat hiánya, valamint a repülési terv benyújtásának elmulasztása miatt következtek be.

A Magyar Honvédség Légi Vezetési és Irányítási Központja minden egyes esetben megtette feljelentését a légügyi hatóságoknak – emelte ki a parancsnok az MTI-nek.

Ismertette: a veszprémi Légi Vezetési és Irányítási Központ 21 méterrel a föld alatt lévő bunkeréből január 1. és április 30. között háromszor riasztották a Gripeneket. A többi alkalommal az előintézkedések eredményeként helyreállt a kétoldalú kapcsolat. A légtérsértések mielőbbi felismerését segíti a jelenleg tesztüzemben működő medinai háromdimenziós radarállomás, amely a szovjet technikát váltja fel.

2,8 milliárdból fejlesztik a Gripeneket

A Honvédelmi Minisztérium (HM) április 24-én közölte: a kormány döntött arról, hogy biztosítja a Magyar Honvédség JAS-39 Gripen típusú, többfeladatú harcászati repülőgépeinek fejlesztésére, a közvetlen légi támogatási képesség kialakításához szükséges forrásokat. A HM közleménye szerint a Gripen vadászgépek szükséges fejlesztéseire 2,8 milliárd forintot csoportosít át a kormány.

A Kecskeméten állomásozó Gripenek a magyar légtér védelme mellett a NATO integrált légvédelmi rendszerében kétoldalú megállapodás alapján Szlovénia védelmét is ellátják. Emellett Hende Csaba honvédelmi miniszter felajánlása alapján négy hónapra 2015-ben a balti államok légvédelmét biztosítják majd a magyar Gripenek.

A magyar légtérvédelem aktuális fejlesztéseit mutatja be a Zrínyi Katonai Filmstúdió “Célkeresztben” című, vasárnap az M1-en 12.45-kor kezdődő műsora. Magyarországi televíziós csatorna most először kapott lehetőséget a honvédvezérkartól arra, hogy magyar felségjelzésű Gripen vadászgépben kamerát helyezzen el, ezáltal a vadászpilóta szemszögéből mutatva a hazai légteret és az éleslövészetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik