Belföld

Korengedményes nyugdíjat akar az MSZP

Egy ésszerű, a korai nyugdíjba vonulásra nem ösztönző, de 40 év munkaviszony után igényelhető korengedményes nyugdíj bevezetését javasolja a szocialista párt.

 

Erről Korózs Lajos, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője beszélt szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta, Magyarországnak el kell érnie, hogy minél kevesebb fiatal hagyja el az országot, mert ez , a 600 ezer külföldi munkavállaló a szétszakadó családok mellett a nyugdíjrendszert is nehéz feladat elé állítja. Az MSZP elnökségi tagja szerint a magyar “gazdasági menekültek” hiányzó adóforintjai miatt 2-3 év múlva 100 milliárd forintos hiánya lehet a nyugdíjkasszának.

Korózs Lajos szerint ebben a helyzetben minden korábbinál nagyobb szükség van a generációk közötti együttműködésre. A szocialista politikus a korengedményes nyugdíj visszaállítása mellett javaslatot tett a nem rehabilitálható munkavállalók rokkantsági- és baleseti nyugdíjának visszaállítására, valamint hangsúlyozta az öngondoskodás fontosságát, ami szerinte szemben áll a “magánnyugdíj-rendszer szétverésével”.

Fidesz: Az MSZP az összeomlás szélére sodorta a nyugdíjrendszert

A nagyobbik kormánypárt szerint a szocialisták csak választási kampány idején és ellenzékben tartják fontosnak a nyugdíjak megvédését, kormányzásuk idején viszont “csökkentették a nyugdíjakat, az összeomlás szélére sodorták a rendszert, megszorításaiktól nem kímélték a nyugdíjasokat sem és meg akarták adóztatni őket. A Fidesz ahogy 2010-ben, úgy most is vállalja, hogy megvédi a nyugdíjakat – áll a párt MTI-hez eljuttatott közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik