Vásárhelyi cikkében azt tekinti át, „milyen okok vezettek a megsemmisítő (választási) kudarchoz”. Így indul neki: „Ha megpróbáljuk megérteni annak a társadalmi depressziónak a lényegét, amelynek eredményeként csaknem minden második voksoló, az elmúlt négy év botrányt-botrányra halmozó, gazdaságilag rosszul teljesítő, a társadalom négyötödének közvetlen érdeksérelmet okozó kormányt nem elzavarta, hanem megerősítette hatalmában, akkor talán közelebb jutunk egy valóságos alternatíva felvázolásához is.”
Mindezek után először is a baloldalon elindult bűnbakkeresés okait próbálja boncolgatni. „Április 6-a óta a baloldali és liberális sajtóban és a politikai pártok háza táján egyre határozottabban és ingerültebben jelenik meg a vélemény, mely szerint a demokratikus oldal csúfos bukását a pártokat tömörítő összefogás létrejötte, és az ezt szorgalmazó un. „balliberális megmondó emberek” okozták.”
Vásárhelyi persze ezt a felfogást személyes érintettséggel is szemléli, de amikor azt boncolgatja, hogy a választási összefogásnak volt-e érdemi alternatívája úgy véli: „Meggyőződésem szerint a kialakult helyzetben, a Fidesz által kreált, a politikai esélyegyenlőség elemi normáit felrúgó választási rendszerben és eltorzított nyilvánosságban, valamint a demokratikus ellenzéki pártok támogatottságának ismeretében, az összefogás volt az egyetlen reális esély a nagyjából előre látható vereség minimalizálására, a Fidesz újabb kétharmadának megakadályozására. Hogy ez mégsem sikerült, annak a választási rendszer mérhetetlen igazságtalanságai mellett az volt az oka, hogy az összefogást nem sikerült tartalommal megtölteni, hogy a megcélzott közönség nemcsak azt látta, hogy maguk az ebben részt vevő pártok sem hisznek a kitűzött célban, hanem azt is, hogy az összefogás szereplői bizalmatlanabbak egymással, mi több talán jobban utálják egymást, mint a legyőzni kívánt ellenfelet.”
Egyúttal megállapítja, hogy naivitás volt azt képzelni, hogy a baloldali és liberális pártok a demokratikus jogállam restaurációja érdekében képesek lesznek felülemelkedni saját kisszerű érdekeiken és személyes ellenszenveiken. Ezt a lassan apadó támogatottság ellenére sem voltak képesek meglépni. De az összefogás nélkül annak is fennállt a veszélye, hogy „- a kétharmados Fideszes parlamenti többség által elfogadott, a győztest kompenzáló választási rendszerben – a korábbi kormánypártok nem kétharmados, hanem négyötödös többséget szerezhetnek az új parlamentben”.
(A teljes cikk az ÉS-ben olvasható!)
