Belföld

Fogyatékosok közé küldték a cukorbeteg kislányt

A borsodi óvodában közölték az anyukával, hogy normál csoportban nem vállalják a gyermeke, Zoé nevelését.

Asztalos Vindics Viktória a Blikknek azt mondta, az intézmény vezetőivel előre egyeztettek a kicsi betegségéről, ám a beiratkozáskor mégsem fogadták a gyermekét.

Zoé diabéteszét másfél éves korában diagnosztizálták egy fertőzést követően. Azóta egy, a hasára erősített szerkezet méri a vércukorszintjét és adagolja az inzulint, ha szükséges.

Viktória azt állítja, gyermeke gondozása nem ró a szokásosnál megterhelőbb feladatot az óvónőkre, ezért nem gondolja, hogy lánya speciális nevelést igényelne. Az eset óta átköltöztek Sárospatakra, ahol Zoé már normál oviba járhat.

A Blikk megszólaltatta Erős Antónia műsorvezetőt, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány létrehozóját az üggyel kapcsolatban, aki elmondta: sajnos nem egyedi esetről van szó. Tud olyan anyukáról, aki feladta állását, csak mert a nevelők megkérték , hogy egész nap álljon őrt az óvoda folyosóján cukorbeteg gyermekére vigyázva.

Az alapítvány éppen az ilyen esetek miatt indított továbbképzési programot, amelyen már több száz pedagógus vett részt – tette hozzá az RTL híradósa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik