Belföld

Éjjelre megnyugodott Yvette

A Balaton déli partján már nincs szükség megerősített védelemre, az áramszolgáltatást az érintett fogyasztói helyek háromnegyedén helyreállították, éjszaka nem történt rendkívüli esemény az időjárással összefüggésben - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője péntek reggel az MTI-vel.

A vihar krónikája

Így tombolt Yvette Magyarországon

Hajdu Márton beszámolt arról, hogy az országon átvonuló vihar kezdete óta több mint 1800 esetben kellett beavatkoznia a tűzoltóknak, jellemzően a viharos erejű szél okozta kidöntött fák, leszakadt vezetékek, közúti, vasúti forgalmi akadály miatt. Emellett csaknem 200 lakóépületet és mintegy 60 közintézményt rongált meg a szél.

A medréből kilépő Balaton miatt csütörtökön meg kellett erősíteni a védekezést Siófokon, Zamárdiban, Balatonlellén, Balatonbogláron, Fonyódon, Balatonfenyvesen és Balatonmáriafürdőn. Az éjszaka már ahol lehetett, a felgyülemlett vizet visszajuttatták a tómederbe. Reggel már nem volt szükség megerősített védekezésre. Összesen mintegy 750 ingatlant veszélyeztetett a víz, csaknem 11 ezer homokzsákot építettek be.


Fotó: MTI

A szóvivő arról is beszámolt, hogy a Somogy megyei Szennán és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrőn tűzfalat döntött ki a szél, az előbbi településen kettő, az utóbbin 11 embernek kellett emiatt elhagynia az otthonát. Emellett Tiszavasváriban az iskola megrongálódott kéménye miatt veszélyes, Tornanádaskán pedig a 26 lakóépület életveszélyessé vált tetőszerkezete miatt továbbra sem költözhetnek vissza a lakók.

Hajdu Márton közlése szerint csütörtök este még 20 ezer fogyasztóhelyen szünetelt az áramszolgáltatás, ez a szám péntek hajnalra ötezerre csökkent, bár kisebb zavarok továbbra is előfordulhatnak az ország nyugati felén. Az időjárással összefüggésben összesen öt útlezárás volt az ország nyugati részében: főként kidőlt fák miatt, de a Rába áradása miatt is volt lezárás Vas megyében.

Siófok és Fonyód között még péntek reggel sem közlekedhettek a vonatok.

Enyhül az idő

Pénteken az időjárás-előrejelzésnek megfelelően arra számítanak, hogy az ország nyugati felében még mindig lehet viharos erejű szél vagy széllökés, ami érintheti a Dunántúli-középhegységet, a Balatont, Vas, Veszprém és Zala megyét. Az ország többi részén, ahogy enyhül az idő, valószínűleg csökkenni fog a bejelentések száma – mondta a szóvivő, hozzátéve: itt előfordulhat, hogy a csapadékvíz jelent majd problémát, ha a vihar által leszaggatott ágak és egyéb törmelék eldugítja, eltömíti a csatornákat, ereszeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik