Belföld

Megszólalt a kémkedéssel vádolt jobbikos

Soha nem voltam sem magyar, sem külföldi titkosszolgálat tagja, soha nem működtem velük együtt és megkeresés sem volt a részükről – jelentette ki Kovács Béla, a Jobbik európai parlamenti (EP) képviselője budapesti sajtótájékoztatóján. A Jobbik a visszaszorítását célzó álbotránynak tartja, hogy jelöltjét kémkedéssel vádolják.

A Jobbik EP-listáján harmadik helyen szereplő politikus közölte, határozottan visszautasítja a Magyar Nemzetben leírt vádat, és Mirkóczki Ádám képviselőtársán keresztül kezdeményezi, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága teljes nyilvánosság előtt hallgassa meg.

Kovács Béla leszögezte: munkáját, országjáró kampányát egyaránt folytatja, ilyen “lejárató hadjárattal” nem lehet megállítani.

Nem bújik a mentelmi jog mögé

Kovács Béla határozottan visszautasította, hogy az általa vezetett Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége orosz befolyás, illetve finanszírozás alatt áll. Szintén tagadta, hogy a Jobbikot Oroszországból vagy Iránból finanszírozzák.

Kitérve a cikk feleségét érintő pontjára, amely azt feltételezi, hogy a szovjet titkosszolgálatnak dolgozott, rögzítette: soha semmilyen kapcsolata nem volt sem neki, sem a családnak, sem orosz, sem más titkosszolgálattal. Jogi útra tereli az ügyet – közölte.

A jobbikos politikus kérdésre elmondta, nem tudja, az EP miként fog dönteni mentelmi jogáról. A kezdeményezés – miután az elnök, Martin Schulz – kiadta, először az EP szakbizottsága elé kerül, ahol reményei szerint meghallgatják, szavaznak, majd ezután az EP plenáris ülésén lesz döntés.

Ha jogi lehetősége lesz rá, le fog mondani a mentelmi jogáról, jobbikos politikusként nem fog e mögé bújni – ígérte Kovács Béla.

Hozzátette: az ügyről csütörtök reggel értesült, az villámcsapásként érte; közvetlen megkeresést nem kapott.

Álbotrány?

Balczó Zoltán, a Jobbik EP-képviselőjelöltje pártja elnökségének véleményét tolmácsolva álbotránynak nevezte az ügyet és kiemelte, a Magyar Nemzet olyan adatokat, tényeket leplez le, amelyek mindig is világosak voltak. Példaként említette Kovács Béla tanulmányait vagy hogy felesége orosz származású.

Szerinte a Jobbik 20 százalék körüli országgyűlési választási eredménye “túl nagy homokszemet jelentett a világpolitikai küzdelem fogaskerekei között”, aminek eltávolítása érdekében az Egyesült Államok és európai szövetségesei minden eszközt megpróbálnak felhasználni. Azt mondta: amikor Joe Biden amerikai alelnök gratulált Orbán Viktornak a választási győzelemhez, akkor felvetette “mennyire fontos a Jobbik megroppantása az EP-választások előtt” és külön kitért Kovács Béla személyére, hogy lehetőleg ne jusson újabb mandátumhoz.

Egyetlen cél

Balczó Zoltán szerint a cél az, hogy a közvélemény-kutatások szerint az EP-választáson második helyre esélyes Jobbik a harmadik helyre kerüljön, mert mindenképpen az MSZP-t szeretnék második erőként megjeleníteni, hogy megmaradhasson a Fidesz váltópártjának.

Kitért arra is, hogy Kovács Béla 2005-2010 között a párt külügyi kabinetjének vezetője volt, s ebben a minőségében építette ki azokat a kapcsolatokat, amelyek révén létrejött az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége. A politikusnak alapvető szerepe volt a keleti nyitás politikájában – mondta. Felidézte eddigi tevékenységét, kapcsolatépítését, amelyek szavai szerint a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt zajlottak.

Balczó Zoltán szerint a történteknek egyetlen célja van: ne beszéljenek arról, hogy a Jobbik milyen programmal készül arra, hogy minél nagyobb erővel legyen az új EP tagja és képviselje a nemzetek Európája koncepciót, valamint a magyar érdekeket. Minden ilyen botrány erről és a Jobbik visszaszorításáról szól – összegzett.

Kovács Béla további kérdésre beszélt arról, az elmúlt ciklusban az EP-ben hat hónapig alkalmazásában állt gyakornokként felesége elhunyt bátyjának fia. Kitért arra is, 2006-ban a Harmadik Út néven indult pártot saját forrásból, néhány százezer forinttal támogatta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik