Belföld

A Jobbik megvédi a kémkedéssel gyanúsított politikusát

A Jobbikot nem érte váratlanul a támadás: már múlt pénteken sajtótájékoztatón számoltak be arról, hogy Kovács Béla ellen nemzetközi nyomásra indulhat rágalomhadjárat, sejtésük pedig be is igazolódott – derül ki a párt honlapján megjelent cikkből.

Csütörtökön a Magyar Nemzet írta meg, hogy Kovács Béla jobbikos EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta Polt Péter legfőbb ügyész. Úgy tudják, hogy a politikus ellen az Alkotmányvédelmi Hivatal tett feljelentést kémkedés gyanúja miatt.

Polt Péter legfőbb ügyész hétfőn diplomáciai úton Martin Schulzhoz, az Európai Parlament elnökéhez fordult, indítványozva, hogy az Európai Parlament függessze fel Kovács Bélának, az Európai Parlament képviselőjének mentelmi jogát.

A Heti Válasz még 2010-ben arról írt, hogy a nyilvánosságtól tartózkodó Kovács Bélának döntő szerepe van a Jobbik orosz vonzalmának kialakításában. A hetilap szerint Vona Gábor 2008-as moszkvai útján a kommunisták moszkvai elitképzőjében végzett politikus zavaros orosz társasággal hozta össze a Jobbik elnökét.

Összeülhet a nemzetbiztonsági bizottság

Hétfőre hívja össze az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülését Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke a kémkedéssel vádolt Kovács Béla ügyében. Erről Gúr Roland, az MSZP EP-képviselőjelöltje számolt be csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

A politikus közölte, világosan kell látni ebben az ügyben, ezért támogatják a bizottság összehívását – írja az MTI.

Gúr Roland elmondta azt is, hogy egyre inkább úgy tűnik, a Fidesz és a Jobbik között konkurenciaharc folyik, hogy ki tudja jobban kiszolgálni az orosz érdekeket. Hozzátette: világosan látszik, hogy sem a Fidesz, sem a Jobbik nem képes a nemzeti érdekek képviseletére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik