Belföld

Törvényt akarnak Kövér ellen

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2014. 05. 14. 12:05

Törvényjavaslatot nyújtanak be az Együtt-PM Szövetség független parlamenti képviselői azért, hogy az Európai Unió zászlaját is kötelező legyen kitűzni minden középületre, így az Országházra is. A szövetség közleményében felidézte, hogy Szabó Tímea az Országgyűlés alakuló ülésén átadott egy uniós zászlót a miniszterelnöknek, s szerette volna elérni, hogy kitűzzék azt a Parlament épületére. Arra utalva, hogy a házelnök tájékoztatása szerint erre nincs törvényi kötelezettség, azt írták, hogy ezen változtatni kell, így újra benyújtják törvénymódosító javaslatukat.

A Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke azonban beelőzte őket, már be is nyújtotta a törvényjavaslatot. Molnár Csaba azt mondta, sokakban megütközést keltett a házelnök azon döntése, hogy a jövőben nem tűzik ki az Országgyűlésre az uniós lobogót. Kövér László nem foglalkozott azzal, hogy tíz éve, töretlen gyakorlatként, mindig kitették a Házra az EU zászlaját, ráadásul a tagállamok többségének parlamentjein az uniós zászló jól megfér a nemzetivel – mondta Molnár Csaba, aki ezt “a Fidesz újabb Európa-ellenes intézkedésének nevezte. A kormánypárt nemcsak saját magát, hanem az egész Országgyűlést szembe akarja állítani az unióval, amihez nincs joga. A politikus elmondta: arra kéri az Országgyűlést, hogy a módosító javaslatot már a következő ülésen vegyék napirendre.

A magyarnarancs.hu tudta meg, hogy mivel a törvény nem kötelezi erre, így a házelnök nem is helyezteti az EU zászlaját az Országgyűlésre. A székely zászló viszont – törvényektől függetlenül – addig lobog, amíg Románia bünteti a kitűzését – közölte a lappal az Országgyűlés Hivatala, amely szerint az unió legtöbb tagállamában is csak a kormányzati épületeken tűzik ki a zászlót, a nemzeti parlamenteken nem.

Tegnap lapunk szavazásán az olvasók többsége (59%) arra voksolt, hogy a Parlamentre a magyar és az EU-zászlót is ki kellene tűzni.
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Closeup portrait of a beautiful redhead woman using smartphone
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.