Belföld

Meghalt Szilágyi László

A Gregus szakközépiskola egykori tanára, a mezőgazdasági kar kollégiumvezetője, a vásárhelyi sportélet egyik kiemelkedő alakja volt.

Elhunyt Szilágyi László kosárlabdaedző, a Gregus Máté szakközépiskola egykori tanára, a vásárhelyi mezőgazdasági kar kollégiumvezetője – adta hírül a Vásárhelyi Hírek.

Az ismert és elismert vásárhelyi sportember hatvan éves volt. Az egyetem munkatársai nekrológban búcsúznak nagyra becsült kollegájuktól:

 

 

Kedves Laci!

Régi ismerősök voltunk.

Életed utolsó, alig több, mint öt évében a Mezőgazdasági Kar Kollégiumának vezetőjeként lettél kollégánk.

Korábban is gyakran találkoztunk a közös udvaron, a tornateremben, ismertük jó hírű tanári, sportköri tevékenységedet. Diákjaidnak mindenkor nagyra becsült, szeretett tanára voltál, s mint ilyen, köztiszteletben álló ember.

Így régi ismerősként köszöntöttünk új munkakörödben, szívesen fogadtunk. Úgy érezted, hogy itt és most összegezheted, kamatoztathatod mindazt a pedagógiai tudást, sportvezetői ismereteket, szervezői, vezetői képességedet, műszaki, gyakorlati érzékedet, amelyet az elmúlt 30 évben középiskolai tanári pályád idején megszereztél. Vezetőként céltudatos voltál, s kitartó, kemény munkával elérted, amit akartál, s ez örömmel, büszkeséggel töltött el.

A Karunkon eltöltött rövid időszak alatt irányításoddal a kollégium épülete szépült, gazdagodott. Amikor elkészült egy-egy munkafázis, fotókat küldtél. Ámulva láttuk, hogy az elhanyagolt helyiségek megújultak, a tönkrement berendezések helyébe ízléses, szép, modern dolgok kerültek. Az UV-klub felújítása is sikerült. Teret adtál a megálmodott, majd megvalósított közös rendezvényeknek, ötletadója és szervezője voltál programoknak, ünnepléseknek. Lelkesen főzted ilyenkor a halászlét, a gulyáslevest, s jól esett a dicséret.

Kiváló teljesítményt nyújtottál. Meghatódva vetted át a Dékáni Elismerő Oklevelet, amelyet lelkiismeretes munkád elismeréseként kaptál

Kedves Szilágyi László Tanár Úr! Közvetlen, derűs, barátságos, jóindulatú, igényes, segítőkész, érzékeny embernek ismertünk. Közösségépítő Tanárnak és Kollégának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik