Belföld

A székkutasiaknak szívügye a tiszta falu

A "TeSzedd" akcióban idén is megmozdult a település.

Székkutas az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is csatlakozott a „TeSzedd-Önkéntesen a tisztább Magyarországért” elnevezésű akcióhoz. 60 fő tisztította meg a település kül- és belterületét május 10-én, szombaton.

A szervezők elmondták, a TeSzedd akció célja egyrészt a szűkebb-tágabb környezet megtisztítása, másrészt azt szeretnék elérni, hogy minél több ember figyeljen oda a környezetére, és minél kevesebbet szemeteljen. A környezetünkre való odafigyelés, a  környezettudatos gondolkodásmód természetes elvárásnak számít mindannyiunk felé. Szombaton az is kiderült,  a rendezvénynek közösségépítő szerepe is van.

Székkutason 60 fő vette ki a részét a szemétszedésből, köztük diákok és civil szervezetek. Az önkéntesek összesen 25 zsák szemetet gyűjtöttek, a legtöbb hulladék a bevezető utak árkaiból került ki.

A településen ez az akció már hagyomány, de a mindennapokban is különös gondot fordítanak arra, hogy tiszta, ápolt legyen a falu. A közmunkások, és a környezetükre igényes falusiak az utcákat is rendben tartják, szinte minden ház előtt gyönyörű kert virul, szépen metszett fák érlelik a termést. Az önkormányzat ezen a napon is megköszönte az akcióban való részvételt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik