A hatéves gyerek szintjén álló felnőtt Charlie Gordon keserédes történetét mesélte el Ilyés Lénárd a Bessenyeiben csütörtökön, a Bicskey Lukács rendezte Algernon-effektus című monodrámában.
A monodráma érdekes műfaj. Fényekkel, kevéske díszlettel, némi mozgással, és az elgondolásnak megfelelő de elegendő kiragadott szöveggel mesél el történetet, így a néző számára csaknem annyira egyedivé téve az eredeti művet, mintha azt olvasná.
Daniel Keyes világhírű regénye a Virágot Algernonnak számos színpadi és két nagyfilmes feldolgozást megélt megszületése óta. Mind kicsit más volt, mégis ugyanaz. Charlie Gordon karakterének, személyiségének változása szánakozást, majd csodálatot, végül szeretetet vált ki az olvasóból, jelen esetben pedig a nézőből.
A monodráma pontosan úgy kezdődik mint a regény. Dadogva, összefüggéstelennek tűnő mondatokkal, helyesírási hibákkal : “Dr Strauss aszongya lekel írnom amit gondolok és emlékszek meg mindent ami velem történik mostanától.” Charlie egy pékségben dolgozik, mindennapos megaláztatások között, közben pedig értelmi fogyatékos felnőtteknek szóló órákra jár. Tanára, Ms Kinnian később érzelmei célpontjává is válik.
Charlie szeretne okos lenni ezért elvállal egy kísérleti műtétet, ami majd valóban bámulatos eredményt hoz. A laborban ismerkedik meg sorstársával, Algernonnal az egérrel, akivel a műtét után együtt találnak ki saját labirintusukból. Charlie szuperokos lesz, minden tudományban jártassá válik rengeteg nyelvet beszél.
Lelkében is megváltozik, és a megváltozott Charlie éppúgy nehezen fogadható el környezete számára, mint amikor meg gyengeelméjű volt. A pékségből elküldik, ám előtte visszavág a megaláztatásokért, – ez a monodrámában ugyan nem kapott hangsúlyt – karriert épít, és párkapcsolatba lép. Alice-szel azonban “elélnek” egymás mellett, az nem érti meg őt, Charlie pedig le is nézi.
A drámai pont a főhős visszaváltozása, és az a lelki vívódás, amikor megtudja, a műtét hatása nem végleges. Lassan ismét olyan lesz, mint előtte és mégsem. Előbb még jelentést ír saját és egérbarátja fejlődéséről, de később már egy szót sem ért meg belőle.
Charlie leépülése, és Argernon halála mérhetetlenül szomorúvá teszi a befejezést, ám számos impresszióval is szolgál. Szép példát állít annak, hogy a kitartás elnyeri jutalmát, valamint hogy egy egyszerű embernek is milyen nagy szüksége lehet barátokra, szerelemre. A néző talán más szemmel tekint ezek után a sérült emberekre is.
Ilyés Lénárd a színpadot a színpadon rendeztette be erre az előadásra. Így a nézők végig a főhős mellett érezhették magukat. Egy-egy verítékcsepp, fájdalmas fintor vagy táncoló fénynyaláb tette jól láthatóvá, megfoghatóvá Charlie figuráját. A minimális díszlet tárgyai betöltötték a pékség, a mozi, a labor, a park és a lakás szerepét, majd váltak Charlie őrületének áldozatává.
A Vásárhelyen egy év alatt már másodjára fellépő színész ismét valami különlegeset hozott szülővárosába. Legutóbb a Novecento-t láthattuk. Egyedi, de nagyon hihető módon úgy mesélte el a könyv több száz oldalát, hogy közben a színészi szakma minden csínját-bínját megmutatta.
A monodráma dramaturgiáját remekül segítette a BFMK sötét színpada, valamint a kidolgozott és jól kezelt fényjáték, ami természetesen követte a történet ívét.
Ilyés Lénárd, azaz Leó, az előadás végén megköszönte a nagy érdeklődést, a BFMK-nak a befogadást és a remek szervezést, majd kérdésünkre elmondta, legközelebb, a számára legkedvesebb produkcióját a Halottaskönyvet hozná Hódmezővásárhelyre.
