Belföld

Csaknem 30 milliárdot bukhatunk Lázár miatt

A Norvég Alapok felfüggeszti a magyarországi kifizetéseket addig, amíg nem sikerül mindkét fél számára megnyugtatóan rendezni a helyzetet.

A Népszabadság írt arról korábban, hogy május 6-án Lázár János levelet írt a Norvég Civil Támogatási Alap ügyében, amiben azt kéri Vidar Helgesen norvég EU-ügyi minisztertől, hogy függesszék fel a támogatási programokat, amíg nem sikerül rendezni a helyzetet.

„A Magyarország által tett lépések elfogadhatatlanok”

A norvég nagykövetség honlapján elérhető közlemény értelmében „Norvégia, Liechtenstein és Izland az EGT és Norvég Alapok további magyarországi kifizetéseinek felfüggesztéséről döntött”, ennek az oka pedig az, hogy a magyar kormány „az alapok lebonyolításáért és monitorozásáért felelős ún. Nemzeti Kapcsolattartót a központi államigazgatáson kívülre helyezte”, ez pedig a korábbi egyezség megszegése.

A norvég miniszter szerint „a Magyarország által tett lépések elfogadhatatlanok. Sajnos, a magyar kormány kevés hajlandóságot mutatott arra, hogy olyan megoldást találjunk, amely megfelel a Magyarország által megkötött egyezményeknek. Ezért úgy döntöttünk, hogy ezen ügy rendeződéséig a kifizetéseket felfüggesztjük”.

A közleményből azonban kiderül, hogy az EGT és Norvég Alapok jelenlegi felfüggesztése nem befolyásolja azon programok további működését, amelyeket közvetlenül a brüsszeli székhelyű Finanszírozási Mechanizmus Iroda felügyel, nevezetesen a Norvég Civil Támogatási Alapét és az „Alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz” című programét.

Negyvenmilliárd forint

Hazánk az Alapok egyik legnagyobb kedvezményezettjei közé tartozik, a 2009-2014-es időszakban 153,3 millió euró, nagyjából 40 milliárd forint lehívására volt jogosult, amiből eddig 12 milliárd forinthoz jutottak hozzá itthon.

„Amennyiben a magyar kormány hajlandóságot mutat arra, hogy megoldást találjunk, a felfüggesztésnek nem lesznek jelentős következményei a programok és projektek magyarországi lebonyolítására nézve” – zárta Vidar Helgesen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik