Belföld

Jobbik: Gaudi-Nagy már nem a mi kutyánk kölyke

A párt közleményben tudatta, a leghatározottabban elítéli a Pásztor Istvánt ért inzultust.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom szerint a tegnapi napon megszűnt Gaudi-Nagy Tamás képviselői mandátuma, ezzel a Jobbik és a nemzeti jogvédő útja elvált egymástól. A minősíthetetlen Kossuth téri rendezvény szervezésében – a sajtóban megjelent hazugságokkal ellentétben – a Jobbik semmiféle módon nem vett részt, így az azon történtekért felelősséget nem tud vállalni, a Pásztor Istvánt ért inzultust pedig a leghatározottabban elítéli! Ez nem a Jobbik stílusa – írták.

A közlemény szerint az esemény eredeti céljával, a magyar föld megvédésével természetesen egyetértenek, “a baj az, hogy a rendezvényen részt vevők alpári viselkedése éppen a földvédelem ügyének árt a legtöbbet. Fél tucat fékevesztett tüntető összemosása a Jobbik Magyarországért Mozgalommal egy egymilliós politikai közösség hitelét és munkáját teszi kockára”.

A Jobbik eddig is és a jövőben is mindent elkövet azért, hogy megakadályozza az oligarchák és külföldiek földszerzését, amelyre sajnos a Fidesz földtörvénye lehetőséget biztosít. “Gaudi-Nagy Tamás nem tagja a Jobbiknak, munkásságáért kizárólag ő tartozik magyarázattal. A jövőben sok sikert kívánunk nemzeti jogvédő tevékenységéhez, melyet – reméljük – nem mások rovására, több körültekintéssel és nagyobb felelősséggel fog végezni” – közölte a párt országos elnöksége.

Morvai Krisztina, a Jobbik EP-listavezetője nem ért azzal egyet, hogy leköpték Pásztor Istvánt, de a lámpavasat emlegető Gaudi-Nagy Tamást továbbra is harcostársának és legjobb barátjának tartja.

Szanyi: ez népámítás

Az MSZP európai parlamenti (EP-) listavezetője szimpla hazudozásnak, “népámításnak”, szóvirágnak tartja Jobbik elhatárolódását volt parlamenti képviselőjétől. Szerinte Gaudi-Nagy Tamás biztatására szidalmazták és köpdösték le a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét az Országház előtt.

Szanyi Tibor azt mondta, a Jobbik “keménymagos képviselőinek nincs helyük sem a magyar, sem pedig az Európai Parlamentben”. Az ellenzéki politikus elmondta, szakítanak azzal a politikával, hogy egyszavas válaszokkal intézik el a radikális párt felvetéseit, “fel kell venni a kesztyűt” és meg kell győzni a megtévesztett embereket arról, hogy hagyják el a Jobbik táborát. Az MSZP szerint ehhez az egyik lehetőség az EP-választás előtt szervezett nyolcpárti vita.

A Fidesz Vonára várt

A Fidesz előzőleg felszólította Vona Gábort, a Jobbik elnökét, hogy személyesen ítélje el a “pártja keddi rendezvényén történteket, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének inzultálását, és erre utasítsa Morvai Krisztinát is. Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője hozzátette: Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás szervezte a rendezvényt, ők szónokoltak,  uszítottak és hergeltek”, így az ellenzéki párt nem határolódhat el a rendezvénytől.

Zsigó Róbert elítélően szólt arról is, Gaudi-Nagy Tamás ahelyett, hogy bocsánatot kért volna a történtekért, szerdán  tovább fokozta a gyűlöletkeltést és az agressziót”, amikor azt mondta: a vajdasági magyarok vezetője megérdemelte, hogy leköpjék és örüljön, hogy ennyivel megúszta, mert a hazaárulók lámpavason szoktak lógni.

Zsigó Róbert elfogadhatatlannak nevezte az agressziót, amelyet a Jobbik újra be kíván hozni a közéletbe. Hogyan követelhetnénk Magyarországnak és a magyaroknak több tiszteletet az EU-tól,  ha egymást sem tiszteljük? – tette fel a kérdést a szóvivő, aki a nemzeti egység elleni támadásként értékelte a keddi agressziót, a szélsőséges gyűlöletkeltés olyan megnyilvánulásának, amely a Jobbik valódi arcát mutatja.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik