Belföld

Közgyűlés Vásárhelyen: vita a Tram Trainről

A költségvetés módosítása kapcsán vita kerekedett a már elfogadott Tram Train beruházásáról, de elfogadták a következő közmeghallgatás témáit is.

Negyedévente kötelező, az addigi adatokkal, összegekkel módosítani a költségvetést, amit a közgyűlés kedden végül el is fogadott. Többek között olyan összegek érkeztek, mint az ivóvízminőség javító projekt pénzei, vagy az e-útdíjból ide befolyó tételek.

A Tram Train tervezési szakaszának összegével is megnövelt, összesen több mint 1,8 milliárddal megnőtt költségvetéssel kapcsolatban azonban élénk vita alakult ki a képviselők között.

Vita egy már elfogadott projektről

Havránek Ferenc (Zöld Baloldal) képviselő azzal indította a vitát, hogy véleménye szerint semmi sem indokolja az elővárosi vasút megépítését. A Szeged-Vásárhely közötti közlekedés kiváló, 30 perc alatt át lehet érni, vonattal és busszal is, ezen a Tram Train sem javítana. A már elfogadott műszaki előkészítési és jogi tervezési kifizetések 600 és 220 milliója jobb helyre is kerülhetne. Saját közvélemény kutatása alapján kijelentette, nem találkozott olyan vásárhelyivel, akinek ez a beruházás kellene a boldogságához. A jogi díjakra meghatározott költség pedig 20 ezer forintos ügyvédi óradíjjal 11 ezer munkaórára rúg, valamint, az eddigi bekerülési költség a vásárhelyiekre levetítve fejenként 23 ezer forintot jelent.

Kiss Andrea (MSZP) a kormány 2010-ben kelt koncepcióját kérte számon, amikor még a párhuzamos vonat-busz közlekedés ésszerűsítését tűzte célul.

Hegedűs Zoltán (Fidesz) után dr. Kovács László képviselő is védelmébe vette a projektet. Elmondta, most tért haza Londonból, ahol 60 kilométeres elővárosi vonatok teszik komfortossá a mindennapokat és gyorsan elérhetővé a külvárosiaknak a centrumot.

Cseri Tamás (Fidesz) kiemelte, nem a város, hanem az unió dönti el mire lehet pályázni, hiába szeretnének 20 traktort és 200 esztergapadot adni a város vállalkozóinak, ha az unió erre biztosít lehetőséget. Ha nem nyújt be a város pályázatot, akkor nem valósul meg a projekt, mely tisztán európai beruházás, az a vásárhelyieknek egy fillérjébe nem kerül. Ugyanakkor hozzátette, az EP képviselők eddig is és eztán is azon dolgoznak, a következő ciklusban a lehívható pénz 60 százaléka tisztán gazdaságfejlesztésre legyen fordítható.

Cseri Tamás ugyanakkor emlékeztette Havránek Ferencet egy korábbi, egy hónapja történt közvélemény kutatásra, ahol a Zöld Baloldal jelöltje 200, míg a Fidesz képviselője 20 ezer szavazatot kapott. Ezt kéne inkább szem előtt tartani, nem a piacon kérdezgetni pár ott árusítót.

Havránek Ferenc még felidézte egy régebbi mondatát, Vásárhelyen csak azért nem épült még rakétasiló, mert nem volt rá pályázat. Almási István polgármester azt kérte számon, mint a Zöld Baloldal politikusa, miért nem támogat egy környezetvédő beruházást, hiszen ezzel csökken két város közötti vonatok és buszok általi környezetszennyezés is. A polgármester még azt is kijelentette, a projekt árát nem a vásárhelyiekre, hanem az egész unióra kell levetíteni, mert az finanszírozza, így egy vásárhelyinek ez pár fillért jelent csak.

Indul a kampány őszre?

Végh Ibolya aljegyző, aki a költségvetés módosítását ismertette elmondta, köszöni Havránek képviselőnek, hogy 11 év után végre megindokolja miért nem fogadja el sorra a költségvetési előterjesztéseket, ám a mostani hozzászólása sem erre vonatkozott érdemben, az már a közelgő kampány egy választási beszéde. A Tram Trainről pedig nem most, hanem még elfogadása előtt kellett volna vitát kezdeményezni.

Közmeghallgatás, közmunka, óvodák

A testület ezen kívül támogatta a Hódi Pál utcára tervezett mélygarázs és pihenőpark következő pályázati lépését, ugyanis a két körből az elsőt sikerrel vették.

Két témája lesz a júniusi közmeghallgatásnak, dr. Havasi Katalin (Fidesz) a 2006-óta hazánkba érkezett eu-s pénzek vásárhelyi hatásait javasolta témának, míg Benkő Zsolt (Fidesz) Vásárhely gazdaságfejlesztését indítványozta megvitatni.

Az értékteremtő közfoglalkoztatás a mai nappal elindult hangzott el, Vásárhelyen 147 fő dolgozik az utcai bútorgyártásban és erdőtelepítésben, mely 100 százalékos támogatású. Hamarosan indul egy közmunkaprogram amihez önerő is szükséges. Területrendezéssel, parkosítással, karbantartással 167 fő foglalkozik majd. Ehhez a testület több, mint 30 milliós eszköz, gép és üzemanyag költségtámogatást fogadott el.

Döntöttek még az következő tanév iskolai csoportjainak 39-ről 36-ra csökkentéséről valamint a vezetői álláshely megpályáztatásáról, ugyanis Patkósné Dezső Katalin egyesített óvodavezető megbízatása a nyáron lejár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik