Belföld

Embertelenül bánnak a menekültekkel Debrecenben

Ésszerűtlen, embertelen, költséges és a nemzetközi előírásokkal ellentétes a menekültügyi őrizet
– ez derült ki a Helsinki Bizottság legújabb jelentéséből.

Az emberi jogi szervezet a július elsején hatályba lépett új menedékjogi szabályok miatt végzett vizsgálatot Nyírbátorban, Debrecenben és Békéscsabán.

Az állásfoglalás szerint noha nem követtek el semmilyen bűncselekményt, a magyar állam mégis menedékkérőket zár el hónapokra és korlátozza kapcsolattartásukat. A legnagyobb gondokat Debrecenben találták, ahol már korábban is kifogásolták, hogy a menekültügyi fogdát a menekülteket befogadó nyitott állomás közepén helyezték el.

Mint írják, a biztonsági kerítés nemcsak a fogvatartottak, hanem a menedékkérők szerint is félelmetes, ráadásul az őrtornyok egy fogolytáborra vagy börtönre emlékeztetnek. Emellett az őrizetesek közvetlen közelről láthatják a szabad menedékkérőket, így növelve az agresszív cselekmények kockázatát. Súlyos problémaként merült fel az is, hogy Debrecenben nincs a szabadidő eltöltésére alkalmas udvar a menedékkérők számára.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik