A PollWatch közvélemény-kutató intézet friss adatai szerint a néppártiak 213, a szocialisták 208 mandátumra számíthatnak a 751 tagú Európai Parlamentben.A harmadik legerősebb frakció – jóval leszakadva a két éllovastól – a liberálisoké lehet, 62 képviselővel. A radikális baloldal 51 mandátumra számíthat, míg zöldpártiak, valamint a brit konzervatívok körül csoportosuló “konzervatív reformisták” soraiból egyaránt 42-en jutatnak be az EP-be. A további helyeken különböző pártállású, zömmel jobboldali, illetve euroszkeptikus képviselők osztozhatnak, akik közül azok, akik nem tudnak majd a legkevesebb 25 főt igénylő frakciók egyikéhez sem csatlakozni, független képviselőként tevékenykednek – idézi a kutatást az MTI.
Egyes tagországokban – köztük például Nagy-Britanniában – az euroszkeptikusok nagyon erőteljes előretörése várható. Ugyanakkor minél inkább közeledünk a jobbszélhez a politikai palettán, az egyes politikai formációk jellemzői közt a mélyebb integráció elutasítása, sőt, az integráció részleges vagy teljes lebontásának a követelése mellett – e követelés radikalizmusfokától majdhogynem függetlenül – egyre erőteljesebben megjelennek az idegengyűlölet és a rasszizmus elemei is, ez pedig olyan mértékű differenciálódáshoz vezet, hogy egyelőre megjósolhatatlan, ki kivel lesz képes és hajlandó közös frakciót alakítani az euroszkepticizmus jegyében.
Nagy-Britanniában például a függetlenségpártiak (UKIP) támaszkodhatnak az Európától való különállás szempontjaira egyébként is nagyon fogékony brit társadalmi támogatásra, ugyanakkor gyakorlatilag semmilyen rasszista megnyilvánulásuk nincs. A felettébb liberális Hollandiában viszont teljesen elképzelhetetlen a társadalom mozgósítása az európai integráció ellen, miközben van talaja az idegengyűlöleten alapuló politizálásnak.
Az egy héttel korábbi mérések csaknem ugyanilyen arányokat mutattak: akkor a Néppártnak 215, a szocialistáknak 209, a liberálisoknak 57, a radikális baloldalnak 48, a zöldeknek 45, a konzervatív reformistáknak 40 mandátumot jósoltak. Ha tehát a csekély elmozdulásokban megfigyelhető valamilyen trend, akkor az az, hogy a két legnagyobb csoportosulás minimálisan teret vesztett, a középpártok közül pedig csak a zöldek nem tudtak valamelyest gyarapodni.
Az előző összetételű – vagyis még a nagy válság teljes kibontakozása előtt, 2009 tavaszán megválasztott – parlamenthez képest ennél markánsabb változások is kirajzolódnak a mostani trendekben: egyfelől a szocialisták, ha nem is győzik le, az eddiginél jobban megszorítják a néppártiakat, másfelől a radikális baloldal jelentős erősödést mutat.
Az idei EP-választások eredményét – most első ízben – figyelembe kell venniük az EU-országok vezetőinek, amikor javaslatot tesznek majd az Európai Parlamentnek arra, hogy ki legyen az elkövetkező öt évre az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének, az Európai Bizottságnak az elnöke. A testület vezetőjét az EP-nek kell megválasztania. Minderről az unió alapszerződésének számító Lisszaboni Szerződés rendelkezik. Korábban az Európai Bizottság elnökét kizárólag a tagállamok vezetői választották ki.
A néppártiak csúcsjelöltje Jean-Claude Juncker volt luxemburgi kormányfő, a szocialistáké a német Martin Schulz, az EP eddigi elnöke, korábbi szocialista EP-frakcióvezető, a liberálisoké pedig a flamand Guy Verhofstadt, volt belga miniszterelnök, eddigi liberális EP-frakcióvezető.
Egyelőre nem látható, hogy pontosan miként érvényesül majd a gyakorlatban az EP-választási eredmények figyelembe vételének az újszerű követelménye az európai bizottsági elnök kiválasztásakor. Ha minden a lehető legegyszerűbben zajlik le, akkor a legtöbb EP-mandátumot szerző pártcsalád csúcsjelöltjét fogják javasolni a tagállamok vezetői, majd fogja megválasztani az EP többsége.
Elképzelhető azonban az is, hogy az alkuk során nem a viszonylag legtöbb mandátumot szerző pártcsalád csúcsjelöltje, hanem a második vagy akár a harmadik helyezett lesz képes biztosítani a parlamenti többséget a maga számára. E tekintetben a szocialisták valószínűleg inkább számíthatnak a liberálisok, a zöldek, valamint a radikális baloldal támogatására, mint a néppártiak. A liberálisok esetében azonban ez a valószínűség korántsem jelent bizonyosságot. Akárhogyan is, kérdés, hogy ilyen helyzetben a tagországok vezetői a javaslattételkor hajlandóak-e figyelembe venni a parlamenti erőviszonyok koalíciós szempontú átformálását.
Elvben az sem kizárt, hogy a tagállamok vezetői a pártcsaládok csúcsjelöltjei helyett valaki mást jelölnek európai bizottsági elnöknek, és ezt a jelölést akarják majd elfogadtatni a parlamenttel. Ez azonban semmiképpen nem lenne könnyű feladat, hiszen az unióban az elmúlt évek azt mutatták, hogy a Lisszaboni Szerződés nyomán folyamatosan növekedett az EP befolyása és önbizalma, ezt a szellemet pedig nehéz lenne visszagyömöszölni a palackba. A választásokat május 22. és 25. között rendezik meg – a tagállamok többségében, köztük Magyarországon is 25-én, vasárnap.
