Közlése szerint a Ház alelnökének Hiller Istvánt javasolják, akit szintén egyhangúlag választottak meg a szocialista képviselők. Hozzátette: a nemzetbiztonsági bizottság elnökének a posztot eddig is betöltő Molnár Zsoltot, a költségvetési bizottság vezetőjének pedig Burány Sándort javasolják.
Mesterházy Attila azt mondta, Gúr Nándort és Hiszékeny Dezsőt jegyzőnek, az Interparlamentáris Unió alelnökének Szabó Sándort javasolják.
A 29 fős képviselőcsoportban frakcióvezető-helyettesnek választották Tóbiás Józsefet, aki általános helyettese Mesterházy Attilának, továbbá a gazdaságpolitikai kérdésekért felel. Ugyancsak frakcióvezető-helyettes lett Lukács Zoltán, akihez a társadalompolitikai témák tartoznak, Harangozó Tamás, aki a jogi és biztonságpolitikai kérdésekért felel és Tóth Bertalan, aki a külpolitikai, nemzetpolitikai területet gondozza.
A most záruló ciklusban ugyanezek a képviselők töltötték be a helyettesi posztot, kivéve Tóth Bertalant, aki nem volt képviselő. Az előző négy évben Józsa István volt még frakcióvezető-helyettes.
Mesterházy Attila elmondta, a törvény-előkészítési bizottság alelnökének Bárándy Gergelyt, a mentelmi bizottság alelnökének Józsa Istvánt, a honvédelmi és rendészeti bizottság alelnökének Harangozó Tamást, a kulturális bizottság alelnökének Kunhalmi Ágnest, a népjóléti bizottság alelnökének Korózs Lajost, a gazdasági bizottság alelnökének Tóth Csabát, az agrárbizottság alelnökének Harangozó Gábort, a vállalkozásfejlesztési bizottság alelnökének Varga Lászlót javasolják.
Fotó: Hír24 / Neményi Márton
A frakció szervezési igazgatója Legény Zsolt lett. Elfogadták a frakció szervezeti és működési szabályzatát is.
Az újraválasztott frakcióvezető közölte, a személyi kérdésekről egyhangúlag döntött a képviselőcsoport.
Mesterházy Attila azt mondta, hogy a következő időszakban kritikai, de alternatívákat is felmutató ellenzéki szerepre készülnek.
Úgy látják – folytatta -, hogy a Fidesz nem változtat sem a politikáján, sem a politikai stílusán – legalábbis a nyilatkozatokból ez derül ki -, ezért számos esetben biztos, hogy a múlt csatái is megismétlődnek. Hangsúlyozta ugyanakkor: konstruktív ellenzéki szerepre is készülnek, vagyis ha a szakmai érvek meggyőzőek, vagy az értékrendek azonosak, akkor támogatják a kormányzati álláspontot.
Hozzátette: az elmúlt négy évben is ilyen politizálásra készültek, de kevés olyan terület volt, ahol a kormány erre lehetőséget adott, vagy éppen kíváncsi lett volna az ellenzéki pártok véleményére.
Kérdésre válaszolva beszámolt arról, hogy minden egyes szavazásnál lehetősége volt a frakciótagoknak a jelöltön kívül mást is javasolni, de nem volt más javaslat egyik esetben sem.
Elmondta, a tisztségviselők megválasztásakor alapelv volt az egyéniben győztes képviselők munkájának, valamint a kampányban nyújtott teljesítménynek az értékelése. Jelezte azt is, hogy ameddig nincs tisztújítás, a pártelnöki és a frakcióvezetői posztot nem választják szét.