Belföld

Így szerezheti vissza a baloldal Budapestet

Kizárólag széleskörű összefogással lehet esélye a baloldali pártoknak visszaszerezni a budapesti városvezetést, valamint a kerületek jelentősebb részét – olvasható a intézet az MTI-nek elküldött közleményében.

Emlékeztetettek arra: míg a parlamenti pártlistás eredmények fővárosi szinten kiegyenlített erőviszonyokat mutatnak, addig a kerületi szintű bontás azt jelzi, hogy a Fidesz-KDNP jelenleg 16, a baloldali pártok viszont közösen is csak 7 budapesti kerületben rendelkeznek előnnyel, bár a kerületek csaknem fele kiegyenlítettnek számít.

Budapesten labdába rúghat a baloldal

Stabilan baloldali kerületnek egyedül a XIII. kerület bizonyult, ahol több mint 8 ezer szavazattal szerzett többet a baloldali összefogás pártlistája a Fidesz-KDNP pártlistához képest. A IV., VII., X., XIV., XIX. és a XXI. kerületekben ugyan szintén vezet a baloldal, de nem behozhatatlanul – mutattak rá.

Összegzésük szerint a Fidesz-KDNP egyértelmű országos győzelmét eredményező áprilisi parlamenti választás egyik tanulsága, hogy a kormánypártok Budapesten is megőrizték szavazattöbbségüket a baloldallal szemben, noha a többségi olló rendkívül szűk volt a fővárosban (csaknem 16 ezer pártlistás szavazat).

Megjegyezték: az őszi önkormányzati választás kapcsán ezért a kormánypártok és a baloldali erők számára is elsőbbséget jelentenek a fővárosi pozíciók. Mára Budapest maradt az egyike azon kevés területnek az országban (néhány vidéki nagyvároson kívül), ahol a baloldal egyáltalán képes volt a Fidesz-KDNP szövetséghez képest kiegyensúlyozott eredményt elérni a parlamenti választáson.

Sodródás a szétválás felé

A baloldali összefogást az 1994 óta egyfordulós, számos elemében egyszerű többségi elven nyugvó, a mindenkori relatív győztest jutalmazó önkormányzati választási rendszer is előmozdíthatja – tették hozzá.

Meglátásuk szerint a baloldal esetleges budapesti összefogása sikeres kampány (hiteles főpolgármester-jelölt és kerületi jelöltek, valamint érdemi mondanivaló) nélkül önmagában nem garancia a győzelemre, “a fővárosi összefogás legfeljebb csak egy lehetőség a baloldal számára”.

A parlamenti választási vereség eddig elmaradt belső értékelése, az esetleges európai parlamenti választási kudarc, ezek nyomán pedig az őszig elhúzódó, folyamatos belső feszültségek és pozícióharc aligha az összetartás, sokkal inkább az egyértelmű szétválás irányába sodorhatja a baloldalt. A baloldal széthúzása esetén a Fidesz-KDNP eredményes fővárosi kampánnyal, szinte biztosan képes lesz stabilizálni jelenlegi fővárosi, valamint budapesti kerületi szintű vezető pozícióit – hangsúlyozták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik