Belföld

Heller Ágnes elárulta a titkát

A szerdán a Magyar Narancsban megjelenő interjú előzetese szerint a filozófus úgy látja: az ellenzék választási kudarcának fő oka nem a közös indulás volt, hanem a mozgósítás, a társadalmi szolidaritás hiánya. „Azt hiszem, semennyi vagy nagyon kevés befolyásunk volt, nekem legalábbis biztosan. A politikusok azt csinálják, amit jónak látnak; néha helyeslem, amit jónak látnak, néha mást találnék jónak, de nem hiszem, hogy a politikusok döntéseit bármelyik értelmiségi befolyásolhatná. Erőteljesen túlértékelik a mi hatásunkat” – mondta Heller Ágnes.

A filozófust nem igazán érdekli, hogy az MSZP volt szóvivője a balliberális értelmiséget okolta azért, hogy kétszer is kétharmada lett a Fidesznek. Azt mondta: számára Török Zsolt „nem egy tekintély, de különben is butaságokat beszél. Zagyvál.” Az sem foglalkoztatja, hogy a pártok szintjén is megjelent a balliberális értelmiséget hibáztató hangulat. A szocialista pártot most támogatta, „hiszen a legnagyobb erő volt, amely az Orbán-kormány leváltására képes lehetett volna”.

Heller Ágnes elárulta, hogy a rendszerváltás óta eltelt 25 évben eddig soha nem szavazott az MSZP-re. Mindig a kisebb rosszra voksolt, jelenleg pedig nincs olyan párt, amelyet szeretne. „De nem is kell egy pártot szeretni, szeretni a barátainkat, gyermekeinket, unokáinkat kell. Pártot lehet támogatni vagy kritizálni”, és ő azzal rokonszenvezik leginkább, aki a liberális elveket következetesen képviseli.

„A politikusnak taktikáznia kell, nem mondhatja el mindig, ami a szívén van, az értelmiségnek viszont megvan az a lehetősége, hogy szabadon beszéljen.” Heller felelősséget vállal szavaiért, de nem vállal felelősséget politikai pártért, nem is lenne politikus, mert nincs hozzá tehetsége. Azt látja viszont, hogy mi a helyes vagy a helytelen egy bizonyos kontextusban. Ennyi politikai érzéke még van.

A Heller Ágnessel készített teljes interjút, amelyben a filozófus az LMP-ről, a Magyar Nemzetről, Gyurcsány Ferencről és Fodor Gáborról is beszél, a szerdán megjelenő Magyar Narancsban olvashatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik