Vona Gábor szavai szerint a kormánypártok ellenzéki nyomásra felállítottak egy olyan bizottságot, amelynek a foglalkoztatáspolitika, a munkahelyteremtés lesz a fő területe. Öt bizottságot vezethet ellenzéki képviselő, a bizottsági alelnökökre vonatkozó kérdés még nyitott – ismertette.
Az ellenzéki pártelnök – akinek távozása után még folytatódott a tanácskozás, amelyen Balczó Zoltán alelnök képviselte a Jobbikot – arról is beszámolt, hogy a kormánypártok azt szeretnék: a kormány megalakulásáig az Országgyűlésben ne legyen lehetőség napirend előtti felszólalásokra. Az ellenzéki frakciók ezzel nem értenek egyet, azt ugyanakkor elfogadták, hogy interpellációra, azonnali kérdésre, szóbeli kérdésre ne legyen lehetőség, hiszen ügyvezető kormány van csupán – mondta Vona Gábor.
A Jobbik vezetőjének álláspontja szerint a napirend előtti felszólalást és az ezzel járó politikai nyilatkozattétel lehetőségét az ügyvezető kormány működésének idejére is biztosítani kellene. Szerinte a kormánypártok az európai parlamenti választások miatt próbálják megvonni ezt a lehetőséget.
Vona Gábor beszélt arról is, hogy a nemzetbiztonsági bizottság elnöki tisztjéről bontakozott ki vita pártja és az MSZP között. Szavai szerint a szocialisták a szokásjoggal érvelnek, ugyanakkor álláspontja szerint a Portik-, a Welsz- és a Simon-ügy után inkább azt kellene figyelembe venni, hogy egy olyan párt, amit a Fidesz is maffiabaloldalnak nevez, ne vezethessen egy ilyen testületet. A társadalmi akarat is egyértelműen ezt kívánja meg – jelentette ki. Hozzáfűzte: a Jobbik mentes a korrupciós ügyektől, tiszta lelkiismerettel vállalnák a feladatot.
A Jobbik elnöke kérdésre elmondta: Sneider Tamást azért jelölik az Országgyűlés alelnöki tisztjére, mert az előző ciklusban a szociális és családügyi bizottság elnökeként bizonyított, a jobb- és baloldali tagok is elégedettek voltak a munkájával. Arra a felvetésre, hogy miért nem Balczó Zoltánt jelölik, azt felelte: ő a Jobbik EP-listájának másodikjaként az Európai Parlamentben folytathatja munkáját.