Belföld

Lakóotthonokba költöznek a szentesi pszichiátriai betegek

A szentesi pszichiátriai otthon modernizálásának megkezdésével megkezdődött az a folyamat, amelynek során a jövő év végéig hat tömegintézményt helyettesítenek kisebb lakócentrumokkal, önálló életvitelre lehetőséget adó lakásokkal - írta pénteken a Magyar Nemzet.

Soltész Miklós szociális és családügyi államtitkár a lapnak elmondta: a 90 beteget gondozó, lerobbant szentesi intézmény helyett egy 25 személyes lakócentrumot, négy 12 személyes lakóotthont és több 4-5 embernek otthont adó lakást alakítanak majd ki, a beruházás költsége 1 milliárd forint.

A lakócentrumok a legsúlyosabb állapotúakat gondozzák majd. A lakóotthonokban is lesz szakszemélyzet, de nem lesz rá szükség a nap huszonnégy órájában. A kisebb lakásokban a legenyhébb problémákkal küzdőket helyezik el, akik így esélyt kapnak az önálló életvitelre – ismertette az államtitkár.

Az első ütem – amelyre hatmilliárd forintot költenek a jövő év végéig – hat tömegintézményt érint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Somogyban, Bács-Kiskunban és Heves megyében. Amint összeül az új kormány, megkezdik a következő ütem előkészítését.

Nagyobb hangsúlyt helyeznek a betegek foglalkoztatására is – mondta Soltész Miklós.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik