A politikus azután mondta ezt, hogy az áprilisi voksoláson megválasztott MSZP-s képviselők informális frakcióülést tartottak, ahol Mesterházy Attila pártelnök tájékoztatta őket az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről zajló tárgyalásokról.
Harangozó Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzetbiztonsági bizottság az egyetlen, amelynek elnökét a törvény szerint az ellenzéknek kell adnia. Emlékeztetett: ezt az elnöki posztot a szokásjog alapján mindig a legnagyobb ellenzéki frakció kapja.
Közölte, a képviselőcsoport vezetését érintő személyi kérdésekről nem volt szó, az arról döntő frakcióülést akkor tarthatják meg, amikor kialakulnak az Országgyűlés működési keretei.
Harangozó Tamás megismételte, hogy az MSZP továbbra is szorgalmazza egy önálló foglalkoztatási bizottság létrehozását. Fontosnak tartanák, ha a bizottságok az önkormányzati ügyekkel, a fejlesztéspolitikával, a közlekedéspolitikával, az ifjúságpolitikával, az idősüggyel és az energetikával is foglalkoznának, de ez nem minden esetben jelentené önálló testület létrehozását.