Belföld

Óriási lyuk tátong Illés Zoltán vagyonnyilatkozatában

Valami nem stimmel a környezetvédelmi államtitkár adóbevallásában és vagyonnyilatkozatában, nem egyeznek az adatok.

Illés Zoltánnak 2011-ben 12,2 millió forinttal kisebb, a rá következő évre viszont 5,45 millió forinttal magasabb volt az összevont adóalapja, mint ami a vagyonnyilatkozatában leadott számokból kiszámolható lenne – írja a Magyar Narancs.

Az államtitkár a „foglalkozásából származó havi adóköteles (bruttó) jövedelem” mezőbe a vagyonnyilatkozatában 2011-ben és 2012-ben is a Közép-európai Egyetemtől kapott „kb. 850 ezer” forintos fizetését tüntette fel. Képviselőként felvette a 231 900 forintos tiszteletdíjat, államtitkárként pedig további 997 200 forintra is jogosult. Vagyonnyilatkozata szerint egyéb jövedelemforrása nincs az államtitkárnak, így havi szinten 2,1 millió forintot keres.

Ezek után az összevont adóalapja 2011-ben 31,33 millió, 2012-ben pedig 30,68 millió forintnak kellett volna lennie, de az általa leadott szja-bevallásból kitűnik, hogy 2011-ben csak 19,11 millió, a rá következő évben pedig 36,13 volt ez az összeg. Vagyis 2011-ben az adóbevallásból, 2012-ben pedig a vagyonnyilatkozatából hiányzik egy jelentős összeg.

Nem tudja, mennyit visz haza

A Narancs megkereste az államtitkárt is, aki elmondta, nem tudja, mennyi a fizetése. Azt tudja, hogy honnan kapja a fizetését, de azt csak nagyságrendileg tudja, hogy mennyit. Egész életében fontos volt számára a környezetvédelmi elkötelezettség, az élethez kell a pénz is, tudja jól, de a pontos összegek sosem érdekelték – mondta az államtitkár. Meg arra sem emlékszik, mit írt be a vagyonnyilatkozatába.

Illés állítja, 1998 óta, amióta parlamenti képviselő, mindig ugyanúgy tölti ki a dokumentumot, az akkor beírt számot másolja át évről-évre. De azt vállalta, hogy záró vagyonnyilatkozatában – ugyanis az új országgyűlésnek már nem lesz tagja – szinkronba hozza az adatokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik