Belföld

Régen eltűnt férfi lehet a győri múmia

Egy 17 éve eltűnt házmester földi maradványait találhatták meg két napja egy belvárosi tetőtérben – írja a Blikk.

Egy 17 évvel ezelőtti eltűnési ügy részletei kezdenek kibontakozni a Györ belvárosában talált holttest körül. Mint kiderült, 1997 őszén a ház földszintjének egyik lakásából eltűnt az akkori ingatlankezelő vállalat (IKV) alkalmazottja, a házmester, M. M.

Akkoriban nagy port kavart az ügy. M. egyik pillanatról a másikra nyomtalanul eltűnt. Feleségével lakott itt. Volt, aki azt mondta, egy nővel lépett le külföldre, de akadt olyan is, aki szerint bűncselekmény miatt kezdett el bujkálni – mondta el a Blikknek a házban lakó egyik idős hölgy, aki hozzátette: szerinte a rendőrség ezen a nyomon járt, hiszen kérdéseikből erre lehetett következtetni.

Mostanra már az sem biztos, hogy természetes halált halt a negyedik emeleti padláson csonttá aszalódott ember. Az elmúlt két napban a bűnügyi helyszínelők, a nyomozók, de még a bűnügyi osztály vezetője is visszatért az érintett ház padlására. A helyszínelők most már olyan nyomokat kerestek, amelyek összefüggésben lehetnek akár egy gyilkossággal is.

Két nappal ezelőtt a Hír24 is megírta, hogy tetőfelújítást végző munkások találták meg egy férfi mumifikálódott holttestét egy győri épületben. És a hatóság elrendelték a hatósági boncolást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik