Az ellenzéki szervezet többek között megtiltaná a többes ajánlást, eltörölné a győztes képviselőjelöltek után járó kompenzációt. A javaslatot az új Országgyűlésnek terjesztik be – közölte Szabó Tímea társelnök. Szerinte a Fidesz-KDNP által egyoldalúan, társadalmi egyeztetés nélkül, erőből áttolt választási rendszere nem biztosítja a választás tisztaságát, demokratikus lebonyolítását. Ennek ellenére elismerik a kormánypártok győzelmét.
Szabó Tímea ugyanakkor a választást egy olyan focimeccshez hasonlította, ahol az egyik csapat levette a saját kapuját, kézzel is hozzáérhetett a labdához és még a bíró is velük volt. Szerinte törvénymódosító csomagjuk 2018-ban “minimálisan” biztosítja majd a tartalmi és eljárási visszaélések megakadályozását. A “minimálcsomag” megszüntetné a többes ajánlást, mert az a bizniszpártokat” segíti az indulásban. Azt javasolják, hogy mindenki csak egy pártot támogathasson.Eltörölnék a győztes képviselőjelöltek után járó kompenzációt, mert ebben “a perverz választási rendszerben” ennek segítségével a Fidesz hat plusz mandátumot szerzett – tette hozzá.
Az Együtt-PM társelnöke szerint az is kiderült, hogy a választási törvény másodrendű állampolgárnak tekinti a külföldön élő, de magyarországi lakhellyel rendelkező embereket. Azt javasolják, hogy a határon túli kettős állampolgárokhoz hasonlóan ők is szavazhassanak levélben. Felülvizsgálnák a kampánytámogatásokat, mert a kamu és a bizniszpártok visszaéltek az állami forrásokkal.
Azt javasolják, hogy akik kevesebb szavazatot szereznek, mint ahány aláírást a jelöléskor kaptak, kötelesek legyenek visszafizetni az állami támogatást. Szabó Tímea végül azt mondta, megtiltanák, hogy a nem jelölőszervezetnek minősülő jogi személyek bármiféle kampánytevékenységet folytassanak. Azt szeretnék, ha a kormány, az önkormányzatok és az álcivilszervezetek ne vehessenek részt a kampányban.