Belföld

A PDSZ a tankönyvrendelet visszavonását kéri

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint sérülhet a köznevelési törvény témába vágó része.

A szakszervezet MTI-hez eljuttatott vasárnapi közleménye szerint a rendelet felülírná a nemzeti köznevelésről szóló törvény tankönyvválasztás szabadságáról szóló fejezetét.

Mendrey László, a PDSZ elnöke a közleményben azt is hangsúlyozta: nem vitatják, hogy meg kell újítani a tankönyvválasztékot, “ez azonban nem valósulhat meg a szakma véleményének figyelmen kívül hagyásával, kizárólag politikai akarat mentén”.

Az intézményeknek április 30-ig van lehetőségük a tankönyvigényeiket eljuttatni a Kello-hoz.

Most már biztos

/>Idén kicsit másképp lesz

Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendelés némiképp megváltozott rend szerint zajlik idén, tájékoztatót küldtek az iskoláknak, és bíznak benne, mindenki tudja, mi a feladata.

Kiemelte: az állam sokkal nagyobb felelősséget visel a tankönyvellátásban és az előállításban. Kevesebb, de garantáltan jó minőségű könyvekből tudnak választani az iskolák, és jóval olcsóbbak lesznek a kiadványok – tette hozzá az államtitkár a csütörtöki sajtótájékoztatón.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik