Tavaly összesen 626,8 millió forintot tehetett zsebre a 963 terrorelhárító, akiknek amunkájuk zömét a kommandós akciók és a személyi védelem teszi ki, és összesen 180 123 túlórát teljesítettek– közölte a TEK a Hvg.hu-val. A hírportál szerkesztősége egyébként már decemberben kikérte a Terrorelhárítási Központtól az adatokat, ám a szervezet csak most küldte el válaszát, méghozzá postai úton.
A 2013-as összeg közel duplája a 2012-esnek – derült ki az adatokból. Akkor 638 ember 112 990 túlóráért 366 millió forint ellentételezésben részesült. 2011-ben 435 TEK-es 187,8 millió forintot kapott az elvégzett 63 424 óra pluszmunkáért.
A szervezet megalapításának évében, 2010-ben, szeptember és december között 10 636 órás előírt munkaidőn felüli teljesítésért 217 ember összesen 28 millió forintot vihetett haza – írja a Hvg.hu.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A TEK Hivatala hangsúlyozta, két éve személyvédelmi feladatok, 2013-ban pedig a hó- és árvízi helyzet miatt adódott több dolguk, ezekre többletforrásokat biztosított a kormány és a Belügyminisztérium, ezek összesen 256 millió forintot tettek ki.
A levélben megjegyezték, hogy „2013-ban a TEK műveleti és felderítési feladatokat ellátó állománya 180 emberrel bővült, és ez által műveleti szempontból is megvalósult az ország teljes lefedettsége. A létszám és a feladatok növekedésével együtt nőtt a túlórák száma is.”