Olimpiai bajnokaink, Elek Ilona és Hajós Alfréd relikviáit, Kronberger Lili, a női műkorcsolyázás magyar úttörőjének korcsolyáját, valamint a Margit-híd felrobbantásakor életét vesztő Kabos Endre háromszoros olimpiai bajnok vívó olimpiai aranyérmét és cigarettatárcáját is megtekinthetik az érdeklődők az “Egykor nekik szólt a himnusz” című kiállításon Hódmezővásárhelyen.
A Magyar Zsidó Múzeum és a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum anyagából nyílik kiállítás a zsinagógában a holokauszt áldozataira emlékező hódmezővásárhelyi programsorozat keretében. A tárlat olyan sportolók és sportmecénások pályafutását mutatja be, akik sportsikereik révén koruk ikonjaivá váltak.
Hajós Alfréd, Kronberger Lili, Barna Viktor és társaik életpályája azért példaértékű, mert fantasztikus sportsikereiken kívül az élet egyéb területein is maradandót alkottak. Braun “Csibi”József, Brüll Alfréd, Weisz Árpád, Petschauer Attila, Kabos Endre és a többi ünnepelt, a nemzet kedvenceiként szeretett sportolók életútja abban közös, hogy származásuk miatt üldözöttekké váltak és Vészkorszak idején vesztették életüket. Ők ma is jeltelen sírban nyugodnak.
Elek Ilona, Székely Éva és Keleti Ágnes azt a fiatalabb nemzedéket képviseli, amelynek ragyogó pályája a harmincas években kezdődött, a holokausztot csodával határos módon túlélték, majd sikerült újrakezdeniük és ismét a legmagasabb csúcsra jutniuk.
Az Egykor nekik szólt a himnusz című kiállítás április 15-én, kedden 17 órakor nyílik meg a Zsinagógában. A rendezvényen köszöntőt mond Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere, a tárlatot Urbancsok Zsolt, a Makói Levéltár főlevéltárosa és Riskó Géza, az MTVA sportfőszerkesztője nyitja meg.