Belföld

Kálomista Gábor: “Árpád ugat, ugat, ugat”

Az állami milliárdokkal megtámogatott producernek nem tetszett, amit a Krétakör alapítója nyilatkozott róla, így beszólt neki egy kulturáltat. Az alázás visszafelé sült el.

Kálomista Gábor producer, aki utoljára 13 éve nyert rangos, A kategóriás filmfesztiválon díjat, elképesztő stílusban kritizálta Schilling Árpádot, a Krétakör alapítóját a Párt című darabja miatt.

Pontosabban azért, mert Schilling egy Indexes interjúban a következőket nyilatkozta:

“Kálomista Gábor a Nemzeti Kulturális Alap Kulturális Fesztiválok Kollégiuma vezetője. Ebben a minőségében nem tehetné meg, hogy potenciális pályázókat pártalapon kipécéz és becsmérel egy tévéműsorban. Az is igaz, hogy ez a kommunikáció tökéletesen beleillik abba a folyamatba, amelyet Balog Zoltán miniszter indított el ugyanazon a csatornán. A riporter azon kérdésére, hogy nem gondolja úgy, hogy azokat a pályázókat, akik kormányellenes demonstrációkat szerveznek, ki kellene zárni a pályázati rendszerből, a miniszter így felelt: egyetértek. Ami igazán tanulságos ebben a történetben, hogy a Thália Színház társulatának (Kálomista Gábor a Thália menedzser-igazgatója is) ez csont nélkül belefér. Ez a mi szakmánk. Évek óta azt ugatom, hogy a legnagyobb kárt ez fogja okozni, hogy a szakma nem tudja megvédeni magát, nem képes felmérni, hogy felhasználnak minket.”

Árpád ugat

A producer a Hírtv-n futó saját műsorában, a Páholyban reagált Schilling kritikájára, a következőképpen:

“Árpád ugat, ugat, ugat, ugat, ugat. Szóval azért tényleg, mit csinált ő már az életében, hogy ezeket elmondhatja? (…)Tegye fel a kezét, aki kettőnél több Schilling-előadást látott már életében, és abból legalább az egyik tetszett!”

A Krétakör ezt nem hagyta annyiban, és egy vicces felhívással vágott vissza, nevezetesen, azt kérik, készítsen kézfeltartós selfie-t az, aki bírta Schilling valamelyik rendezését, és küldje el nekik, posztolja ki a Facebook-oldalukraahol azóta is gyűlnek a képek, szóval úgy tűnik, jó sokan vannak, akik nem értenek egyet Kálomista “kritikájával”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik