Belföld

A szégyenletes törvények miatt lekapcsolják a Parlament fényeit

A hetven évvel ezelőtt életbe lépett zsidókat sújtó rendeletre emlékezve pénteken egy órára sötét lesz a Parlament.

Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának pártelnöke, Schmuck Andor elmondta: 70 évvel ezelőtt, április 4-én éjfélkor lépett hatályba az a kormányrendelet, amely kötelezővé tette a zsidó származású magyar állampolgároknak, hogy sárga csillagot viseljenek. Ez, mint mondta, embertelen és elfogadhatatlan, ezért levélben fordult Kövér László házelnökhöz azért, hogy a zsidóüldözés áldozatai előtt tisztelegve kapcsoltassa le a Parlament díszkivilágítását egy órára.

“Ma emberi tisztességről, demokrata szándékáról tanúbizonyságot téve a házelnök úr levélben tájékoztatott, hogy egyetért a kezdeményezésemmel” – közölte a politikus, hozzátéve, hogy este nyolc és kilenc óra között kapcsolják le az épület fényeit.
Kövér László válaszlevelében azt írta: a Magyarország német megszállásának másnapján meghozott miniszterelnöki rendelet “fájdalmas jelképe volt annak a tragikus folyamatnak, amely a jogfosztásokkal kezdődött és a haláltáborokba torkollott”. Az utókor kötelessége nem elfelejteni az embertelenséget – tette hozzá a házelnök.

Ehhez kapcsolódóan Schmuck Andor csütörtökön azt kezdeményezte az összes, választáson induló párt elnökénél, hogy erre az egy órára függesszék fel a kampányt, és emlékezzenek az áldozatokra együtt a Duna-parti holokauszt-emlékműnél, a Cipőknél. “Üzenjük együtt, hogy felelős magyar kormány, felelős magyar törvényhozó soha többé nem hozhat kirekesztő törvényeket, antiszemita vagy rasszista rendeleteket – áll a felhívásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik