Belföld

Simon-ügy: Gyurcsány mindent bevallott

Ahogy korábban is írtuk, a napilap állítja, Mesterházy Attila jelenlegi és Gyurcsány Ferenc volt MSZP-pártelnök tudott Simon Gábor százmillióiról. Az előzetes letartóztatásban levő volt elnökhelyettes mellé zárkaügynököt helyeztek, akinek az egykori szocialista politikus számolt be erről. A lap az ő jelentésére hivatkozva írta értesülését.

A Demokratikus Koalíció elnöke nem hagyta annyiban, a Facebookon üzent, feltáró vallomást tett, április 1-je után egy nappal, de még a „bolondok napja” farvizén.

„Orbánnal közösen bíztuk meg Simont, hogy a Simicskától kapott pénzt rejtse el annak érdekében, hogy öreg korunkra vehessünk majd egy közös társasházat, ahol egy tálból cseresznyézve adomázhatunk fiatalságunkról és ugróiskolát játsszunk unokáinkkal.

Most befuccsolt a terv. Kár. Pedig milyen jól elterveztük Viktorral.

Ez az átkozott Simon cserbenhagyott bennünket. Lehet, hogy már soha nem lakhatok Viktorral együtt. Hogyan fogom kibírni?”

Egyre szövevényesebb ez az egész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik